NB III: szétszéled a csapat, három osztállyal visszasorolják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.19. 09:45
null
Csapatkép az őszi szezonból (Fotó: Nyírbátori FC Sportegyesület Facebook)
Korábban már jeleztük, hogy súlyos gondok vannak a nyírbátori labdarúgócsapatnál, és a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének szerdai beszámolója szerint bekövetkezett, amit már jó ideje sejteni lehetett: a legutóbbi idényben a Keleti csoport 8. helyén záró NB III-as Nyírbátori FC megszűnik.

 

Ez immár hivatalosnak tekinthető, annál is inkább, mert lejárt a határidő, az anyagi gondoktól gyötört egyesület nem adta be nevezését a harmadik vonal következő idényére – írja a HLSZ a szabolcsfociinfo.hu-ra hivatkozva.

Az is tényként kezelendő, hogy elölről kezdve, új alapokon a megyei harmadosztályban indul a csapat, mindeközben a felnőttkeret tagjai sorban távoznak.

„Amit már biztosan elmondhatok, az egyesület adminisztratív és dokumentációs hiányosságok miatt nem tud elszámolni a taotámogatással az Magyar Labdarúgó-szövetség felé – idézik Máté Antal nyírbátori polgármestert. – Ebből következik, hogy bezárult a kapu, a csapat nem indul az NB III-ban, ami egyben az egyesület végét is jelenti. Ezzel egy időben elölről kell kezdeni mindent, ami számunkra a megyei harmadosztályú szereplést engedélyezi. A sportot szerető nyírbátori személyekre építve alakul meg egy új egyesület, amelynek támogatását biztosítjuk, a szakmai munkába viszont nem kívánunk beleszólni.”

Egyelőre nincs hivatalos hír arról, hogy a Keleti csoport mezőnyét melyik csapattal töltik fel.

A versenykiírás szerint a „várólista” első helye a megyei osztályozó vesztesei közül a legjobb mérlegű csapatot illeti meg, ez pedig a Hévíz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik