NB III: Szénay a Cigánd új edzője, Weitner a Ménfőcsanaké

Vágólapra másolva!
2018.12.01. 06:14
Két NB III-as labdarúgócsapatnál is új edzőt jelentettek be: a Keleti csoportban szereplő Cigánd SE-nél Prisztács Tamás helyett Szénay Péter veszi át januártól az irányítást, míg a Nyugati csoportban játszó Ménfőcsanak ESK-nál a korábban menesztett Mayer János helyett Weitner Ádám lett az új tréner.

Rendkívül gyengén szerepelt ősszel az NB III Keleti csoportjában a Cigánd, a borsodi együttes mindössze 8 pontot kapart össze és a 16., utolsó helyről várja a tavaszi folytatást. A fiatal edző, a 24 éves Prisztács Tamás az utolsó három bajnokin már nem is ült le a kispadra, távollétében Petranics Szergej kapusedző irányította az együttest a DVTK II, az ESMTK és a Jászberény elleni bajnokikon.Prisztács Tamás az utolsó három bajnokin már nem is ült le a kispadra, távollétében Petranics Szergej kapusedző irányította az együttest a DVTK II, az ESMTK és a Jászberény elleni bajnokikon.

A klub honlapjának híre szerint mostanra eldőlt, hogy Prisztács helyett a klub szakmai igazgatója, Szénay Péter veszi át az irányítást, ő fogja vezényelni a csapatot tavasszal már vezetőedzőként is. Segítői Baksa Zoltán és Petranics Szergej lesznek. Szénay korábban, az NB II-es szereplés idején egyébként már volt a borsodiak vezetőedzője.

A Nyugati csoportban az újoncként 21 ponttal a 8. helyen álló Ménfőcsanak ESK-nál a korábban menesztett Mayer János helyett Weitner Ádámot nevezték ki edzőnek. A lépés azért érdekes, mivel a 36 éves Weitner ősszel még játékosként erősítette a Győr-Moson-Sopron megyei csapatot és 13 bajnokin 6 gólt szerzett, ezzel ő a házi gólkirály. A klubhonlap híre arról nem számol be, hogy Weitner tavasszal már kizárólag edzőként, avagy játékos-edzőként szolgálja majd a klubot.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szolnoki MÁV FC 16 12 2 2 36–13 +23 38
2. ESMTK 16 11 3 2 22–9 +13 36
3. Jászberényi FC 16 10 1 5 39–21 +18 31
4. Füzesgyarmati SK 16 9 3 4 25–10 +15 30
5. Putnok FC 16 9 2 5 27–21 +6 29
6. Sényő-Carnifex FC 16 7 5 4 29–22 +7 26
7. Debreceni EAC 16 7 3 6 29–24 +5 24
8. Nyírbátori FC 16 7 3 6 22–21 +1 24
9. Tiszaújváros 16 6 4 6 29–23 +6 22
10. Tállya KSE 16 6 4 6 22–23 –1 22
11. Eger SE 16 5 5 6 16–17 –1 20
12. Gyöngyösi AK 16 4 4 8 23–33 –10 16
13. Sajóbábony VSE 16 4 1 11 15–37 –22 13
14. Diósgyőri VTK II 16 3 2 11 14–34 –20 11
15. Salgótarjáni BTC 16 2 4 10 15–34 –19 10
16. Cigánd SE 16 2 2 12 13–34 –21 8
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Ajka 16 14 2 55–10 +45 44
2. Érdi VSE 16 9 4 3 32–23 +9 31
3. Komárom VSE 16 9 3 4 30–14 +16 30
4. III. kerületi TVE 16 7 5 4 29–30 –1 26
5. Pápai FC 16 6 7 3 31–22 +9 25
6. Puskás Akadémia FC II 16 5 7 4 28–23 +5 22
7. FC Nagykanizsa 16 6 3 7 26–25 +1 21
8. Ménfőcsanak ESK 16 6 3 7 21–27 –6 21
9. THSE-Szabadkikötő 16 6 3 7 23–30 –7 21
10. Sárvár FC 16 4 8 4 13–11 +2 20
11. BKV Előre 16 5 4 7 25–36 –11 19
12. Csepel FC 16 5 1 10 16–35 –19 16
13. Mol Vidi FC II 16 4 4 8 23–28 –5 16
14. Tarr Andráshida SC 16 4 3 9 15–23 –8 15
15. Dunaharaszti MTK 16 3 5 8 16–30 –14 14
16. Pénzügyőr SE 16 3 2 11 18–34 –16 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik