NB III: nagy esélyes a III. Kerület és a Tiszakécske; korábbi NB I-es gólkirály Taksonyban

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 11:30
null
Remili szerződtetésével sokat erősödhet a III. Kerület (Fotó: III. Kerületi TVE)
Vasárnap elkezdődik a labdarúgó NB III 2020–2021-es idénye. A Nemzeti Sport Online évek óta nyomon követi a három csoport eseményeit. Ezúttal áttekintjük, hogy a hosszú tavaszi szünet után hogyan állt össze a mezőny, illetve ebben az idényben kik lehetnek a feljutásra esélyes csapatok. Továbbra is a három csoport első helyezettje jut fel az NB II-be (ahonnan a 18–20. helyezett búcsúzik), de a létszámemelés miatt csoportonként öt csapat, a 16–20. helyezettek, valamint a legrosszabb mutatóval záró 15. helyezett (összesen 16 gárda) kiesik a megyei I., illetve a budapesti I. osztályba, és 10 csapat jut fel a megyei első osztályú bajnokok osztályozói után. A bajnokság 2020. augusztus 2-án kezdődik és 2021. május 30-án ér véget.

NEHEZEN ÁLLT ÖSSZE A MEZŐNY

Hosszú évek óta nem állt össze annyira nehezen az NB III mezőnye, mint most. Mint ismeretes, a csapatok – a koronavírus-járvány kezdetéig – csupán két bajnokit játszottak le tavasszal. Hosszú várakozás után a Magyar Labdarúgó-szövetség májusi döntésével lezárta az NB III-as bajnokságot, mégpedig úgy, hogy az élen álló együtteseknek lehetőséget adott arra, hogy a nyáron nevezhetnek a másodosztályba, míg a táblázat 16., 15., 14. és legrosszabb 13. helyezettjei – tehát a bajnokság végén elvileg kiesők – csak a megyei és a budapesti I. osztályba nevezhetnek. Továbbá a megyei bajnokságok első helyezettjeinek osztályozó nélkül lehetőséget adott a harmadosztályú szereplésre. Májusban tehát elkezdődhetett a találgatás és a számolgatás, hogy kikkel, hogyan és milyen formában indul újra nyáron az NB III-as bajnokság.

A Nyugati csoport első helyén végző Érdi VSE szinte azonnal bejelentette, hogy anyagi és infrastrukturális okok miatt nem vállalja az NB II-t, inkább marad a harmadosztályban. A feljutást vállaló Debreceni EAC és Pécsi MFC mellett a szövetség a három csoport legjobb másodikját, a Szentlőrincet kérte fel a második ligás szereplésre, s a baranyaiak éltek is a lehetőséggel.

Az NB III-as indulási joggal rendelkezők közül a nyár elején a Sárvár bejelentette, hogy csak a Vas megyei I. osztályban kíván startolni, míg a Gyöngyösi AK részvétele sokáig azért volt kérdéses, mert a klub nem fizette be az előző bajnokságra szóló, 1.6 millió forintos nevezési díjat sem – ezt aztán az új vezetőség rendezte az utolsó pillanatban…

A 2020-2021-eS IDÉNY ADATBANKJA
NYUGATI CSOPORT
KÖZÉP-CSOPORT
KELETI CSOPORT

Bonyolította a helyzetet, hogy az MLSZ elnöksége még a koronavírus-járvány előtt úgy döntött, hogy a 2020–2021-es idényben minden NB I-es csapat második együttese – „tartalékcsapata” – újfent az NB III-ban szerepelhet, akkor is, ha korábban nem indított csapatot a harmadosztályban, illetve akkor is, ha az adott második csapat korábban kiesett a megyei, vagy budapesti bajnokságba. Az NB III-ban szereplő tartalékcsapatokba 1999. december 31. után született labdarúgókat és négy túlkorost lehet nevezni, a tartalékcsapatok nem juthatnak fel.

A versenykiírásból aztán az is kiderült, hogy az NB I-től búcsúzó két együttes, a DVSC és a Kaposvár is indíthat együttest a harmadik ligában – végül ezzel a lehetőséggel kettejük közül csak a Loki élt. Összességében a Kaposváron, a Budafokon és az MTK-n kívül mindegyik jelenlegi NB I-es és nyáron az NB I-től búcsúzó klub a „startvonalra állítja” második együttesét.

Mindezen tények már önmagukban előrevetítették a létszámemelést. Sokáig a bizonytalanság volt az úr, az MLSZ a nyár első felében aztán arról adott hírt, hogy a korábbi 48 együttes helyett összesen 60 csapattal tervezi elindítani a bajnokságot, de egyúttal azt is nyilvánvalóvá tette, hogy 72 sportszervezet kapott indulási jogot a harmadosztályra. Végül maradt a 3x20 csapatos mezőny, amely több megyei első helyezett (plusz a Sárvár) visszalépése miatt egy ideig foghíjas volt. A mezőny aztán úgy lett teljes, hogy a szövetség felkérte az indulásra az elvileg kieső THSE-Szabadkikötőt és a Hatvant, illetve a százalékos összevetésben két legjobb megyei második helyezettet, a Hódmezővásárhelyt és a Nagyatádot.

Érdekesség, hogy több csapat is sérelmezte, a csoportonként 20 együttes miatt összesen 38 bajnoki fordulót kell lejátszani, mivel így több mérkőzésre szerdán kerül majd sor, ez pedig azoknak az együtteseknek nem kedvez, ahol a futball mellett dolgoznak, vagy tanulnak a játékosok.

NYUGATI CSOPORT

És akkor az esélyekről: Nyugaton most már egyértelmű esélyes a feljutásra a III. kerületi TVE, amely már az Érd NB II-es visszalépése után májusi közleményében jelezte, hogy adott esetben indulna a második ligában (persze ez a zöldasztalnál nem jött össze). A vezetőség igyekezett tovább erősíteni a csapatot, Remili Mohamed mellett érkezett a korábbi NB III-as gólkirály, Kokenszky Norbert, illetve a rutinos Bakos Szabolccsal is jól jártak az óbudaiak.

Az Érdi VSE minden bizonnyal nem tud majd versenyezni a Kerülettel, de a csapat mégsem esett annyira szét, hogy ne végezhetne a mezőny első felében. Az előző idényben újoncként remeklő Lipót Pékség SE elveszítette gólerős támadóját, Zimonyi Dávidot (a csatár a ZTE-hez igazolt), a Mosonmagyaróvári TE 1904 kerete pedig ismét jelentősen átalakult. A visszavonuló Kenesei Krisztiánt már nem láthatják ősszel a Komárom VSE szurkolói, de így is a csapat adja a csoport egyik legidősebb játékosát, a 42 éves Musitz Balázst. Igaz, a nagypályás futballt több év kihagyás után Ménfőcsanakon újrakezdő, 43 éves Vayer Gábor még nála is idősebb. Az újoncok közül nagyon nehéz dolga lesz a Sowunmi Thomas által irányított Balatonfüredi FC-nek, illetve a Gárdony-Agárdnak és a Nagyatádi FC-nek is, míg az NB-s osztályba több év után visszatérő SC Sopron és a Tatabányai SC középmezőnybeli helyezésben reménykedik.

KÖZÉP-CSOPORT

Nincs egyértelmű esélyese a feljutásnak, a Kecskeméti TE-nél azonban úgy igazoltak (érkezett Dan-Marius Constantinescu, Lékai Soma, Puskás Gábor és Lukács József is), hogy a csapat képes legyen az élen végezni. Az előző idényben még az NB II-ben szereplő Vác FC reaktiválta a 42. életévében járó Rusvay Gergelyt, míg az FTC II-ben a 38 éves Leandro futballistaként és asszisztens-edzőként is segítheti a fiatalok szereplését. Kerete erőssége alapján a Kozármisleny FC és az ESMTK is esélyes arra, hogy az élmezőnyben végezzen. Egy korábbi NB I-es gólkirállyal, a legutóbb Szolnokon játszó Simon Attilával erősített a Taksony SE, amely most már többre vágyik a kiesés elkerülésénél. Visszatért Szegedre Vágó Attila, aki most az újonc Szegedi VSE-nél vállalt munkát; feladata, hogy elérje, minél sikeresebben szerepeljen a hazai bajnokijait stadionja felújítása miatt Mórahalmon rendező együttes. A többi újonc, a Körösladány MSK, a Hódmezővásárhelyi FC és a Majosi SE óriási feladat előtt áll, nagy eredmény lenne mindegyikük számára a bennmaradás kiharcolása.

KELETI CSOPORT

Az NB II májusi lezárása a Tiszakécskei LC-nek jött a legrosszabbul, a klubnál sokkhatásként élték meg, hogy csak a harmadosztályba nevezhetnek. A klubvezetőség többek között Pál Andrással, Kiprich Dáviddal, Fülöp Noellel, Zvara Dáviddal és Pongrácz Viktorral erősítette meg a keretet, így az együttesnek remek esélye van a visszajutásra.

Persze, ehhez lesz egy-két szava a tavaszi nagy vesztesnek, a feljutásról az egri vereség miatt lemaradó Füzesgyarmat SK-nak is, amelynek állománya jelentősen átalakult. Ismét az élmezőnybe vágyik a többek mellett Gergely Péterrel, Albert Ádámmal és Bonica Sebastiannal erősítő Jászberényi FC, de a Ceglédi VSE, az Eger SE és a több neves játékossal erősítő (Fejes János, Benkő-Bíró Norbert, Szabó Norman, Megyeri Gábor, Hamar Ádám, Kamarás György) Balassagyarmati SE is esélyes a dobogós helyezésre. Az újoncok közül az erős kerettel rendelkező BVSC a mezőny első felébe várható, a többi újonc közül azonban a Sajóbábony VSE, a Salgótarjáni BTC és a Tiszafüredi VSE számára is nagy bravúrnak számítana a bennmaradás kiharcolása.

NB III, 1. FORDULÓ, AUGUSZTUS 2.

NYUGATI CSOPORT

11.00: Puskás Akadémia II–Mosonmagyaróvári TE
17.30:
Érdi VSE–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő
17.30:
BKV Előre–Komárom VSE
17.30:
Balatonfüred FC–Zalaegerszegi TE FC II
17.30:
VLS Veszprém–Mol Fehérvár FC II
17.30:
Nagyatádi FC–FC Nagykanizsa
17.30:
Tatabányai SC–Bicskei TC
17.30:
III. Kerületi TVE–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak
17.30:
SC Sopron–Pápai Perutz FC
17.30:
Lipót Pékség SE–THSE-Szabadkikötő

KÖZÉP-CSOPORT

11.00: Bp.Honvéd-MFA II–Iváncsa KSE
11.00:
Ferencváros II–Kecskeméti TE
17.30:
HR-RentKozármisleny–Paksi FC II
17.30:
Taksony SE–Újpest FC II
17.30:
Körösladányi MSK–Majosi SE
17.30:
Dabas-Gyón FC–Monor
17.30:
ESMTK–FC Dabas
17.30:
Szekszárdi UFC–Dunaújváros
17.30:
Hódmezővásárhelyi FC–Szegedi VSE
17.30:
Vác FC–Rákosmente FC

KELETI CSOPORT

15.00: Diósgyőri VTK II–Debreceni VSC II
17.30:
Eger SE–Mezőkövesd II
17.30:
Salgótarjáni BTC–BVSC-Zugló
17.30:
Tiszafüredi VSE–Sényő-Carnifex FC
17.30:
Balassagyarmati SE–Putnok FC
17.30:
Ceglédi VSE–FC Hatvan
17.30:
Kisvárda Master Good II–Füzesgyarmati SK
17.30:
Sajóbábonyi VSE–Gyöngyösi AK
17.30:
TermálfürdőTiszaújváros–Jászberényi FC
19.00:
Tiszakécskei LC–Tállya KSE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik