NB III: kiütéses vereség után edzőváltás Szolnokon

Vágólapra másolva!
2019.04.10. 11:41
A Szolnoki MÁV FC Kft. közös megegyezéssel szerződést bontott Tóth Tibor vezetőedzővel, egyúttal Csábi József sportigazgatót kérte fel a vezetőedzői feladatok ellátására a bajnokság végéig – derült ki az NB III-as labdarúgócsapat szerdai közleményéből.

Tóth Tibor a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC-nél folytatja – írja a hivatalos honlap.

A Szolnok súlyos, 5–1-es vereséget szenvedett vasárnap a Füzesgyarmattól, és át kellett engednie az NB III Keleti csoportjának első helyét a Jászberénynek.

A feljutásra hajtó szolnokiak hátránya kétpontos, a bajnokságból még nyolc forduló van hátra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik