NB III: ismét pontokat vesztett a Nyíregyháza, hengerelt az ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 16:06
Bár két góllal vezetett, a keleti éllovas Nyíregyházának be kellett érnie a 2–2-es döntetlennel a Kazincbarcika elleni rangadón a labdarúgó NB III 16. fordulójának szombati játéknapján. A Középcsoportot vezető Kozármisleny 3–0-ra győzött a Monor ellen, míg a nyugati élcsapatok közül az ETO kiütéses hazai, a Dorog sima idegenbeli győzelemmel jutott túl a fordulón.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

A veretlenségét egy hete a Rákosmente ellen elveszítő Nyíregyháza Mohamadou Abdouraman két fejes góljával megérdemelten szerzett megnyugtató előnyt az első negyvenöt percben, csakhogy a második félidő elején Lipusz Norbert két közeli találatával gyorsan egyenlített a Kazincbarcika. A folytatásban a Szpari sok helyzetet dolgozott ki, de játékosai nem tudtak túljárni a kiválóan védő Szabó Ádám eszén.

Egymás után a második meccsét veszítette el a harmadik helyen álló Cigánd: Babos Barnabás az első félidő derekán szerzett vezetést a Felsőtárkánynak, Reznek Donát szünet utáni duplája eldöntötte a meccset, a 65. perctől emberhátrányban játszó „darazsak” csak a hajrában tudtak szépíteni Katona György révén.

Kezd magára találni a Putnok: a legutóbbi szezon ezüstérmese hét győzelméből négyet a legutóbbi négy fordulóban könyvelt el – szombaton a Somos SE-t gyűrte le Süttő Attila és Bene Attila góljával.

Az alsóházban veszteglő REAC tiszaújvárosi győzelemmel igyekezett feledtetni múlt heti ötgólos hazai vereségét, és jutott pont a sereghajtónak is: a Nyírbátor Véber György Szpari-verő RKSK-ja ellen harcolt ki döntetlent hazai pályán.

KÖZÉPCSOPORT

Második félidőbeli gólokkal harcolta ki sorozatban negyedik győzelmét a Kozármisleny. Wittrédi Dávid szabadrúgása után Tóth Máté öngólja került a jegyzőkönyvbe, a későbbiekben Beke Péter szép lövéssel, Lantos Levente fejjel talált a vendégek kapujába. A szezont jól kezdő Monor a legutóbbi hét fordulóban csupán egyszer győzött.

Meglepetésre a SZEOL és a Gyula is kikapott hazai pályán. A szegediek csak kapufákig jutottak, a jobbára a védekezéssel törődő újonc Pénzügyőr a 89. percben, Gyürki Gergő közeli találatával „büntetett”. A gyulaiak vesztét a Bölcske okozta Tóth Tibor korai és Budai Dávid 95. percbeli góljával.

A sereghajtó Szekszárd sorozatban a negyedik meccsén szerzett pontot – ezúttal a Budafok-Újbuda ellen tartott otthon egyet –, a komlói Bata Csongor pedig újra növelte góljai számát: a Szentlőrinc elleni megyei rangadón Bata, valamint Horváth Péter és Vágner Attila gólja hozta meg a győzelmet a hét meccse veretlen komlóiak számára.

Bata 13 találattal vezeti a Középcsoport góllövőlistáját, és jelenleg ő a teljes NB III-as mezőny legeredményesebb játékosa.

NYUGATI CSOPORT

Nagy Ádám emelésével és Mayer Milán fejesével tíz perc után két góllal vezetett az ETO az Andráshida ellen, amelynek a szünetig két szépítési lehetősége is volt, de nem tudott élni velük. A második félidő elején Weitner Ádám büntetőből növelte a győri előnyt, a későbbiekben Mayer, majd Weitner fejessel tette kiütésessé a hazai sikert.

Sitku Illés kétszer is a kapuba talált az első 25 percben, Nagy Richárd a második félidőben szerezte a Dorog harmadik gólját Sárváron. A dorogiak egy ponttal továbbra is jobbak az ETO-nál, az övék a harmadik hely a Fradi II, Vidi II páros mögött. Egy hét múlva Dorog–ETO rangadó következik.

Folytatta jó szereplését a Tatabánya: az olaszosított bányászcsapat Marco Giordano és a héten szerződést hosszabbító Folmer Krisztián góljával nyert Érden – ez volt sorozatban a negyedik győzelme, de még mindig csak a 13. helyen áll a tabellán.

LABDARÚGÓ NB III, 16. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Putnok–Somos SE 2–1
Felsőtárkány–Cigánd 3–1
Tiszaújváros–REAC 1–2
Nyírbátor–Rákosmente KSK 1–1
Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika 2–2

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Kozármisleny–Monor 3–0
Szekszárdi UFC–Budafoki MTE-Újbuda 0–0
Szentlőrinc–Komlói Bányász 1–3
Gyulai Termál–Bölcske 0–2
SZEOL–Pénzügyőr 0–1

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
ETO FC Győr–Andráshida 5–0
Sárvár–Dorog 0–3
III. Ker. TVE–Csorna 2–0
Érd–Tatabánya 0–2

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik