Jakab Dávid fél évre kölcsönbe került a Lajta-parti gárdához. A 26 éves játékos korábban a Dunaújváros, az MTK, a ZTE együttesében is szerepelt, az NB I-ben 23 meccsen egy gólt szerzett, míg az NB II-ben 85 meccsen 17 gól a mérlege. Legutóbb 2018. december 16-án játszott tétmeccsen az ETO színeiben, a tavaszi szezont súlyos sérülése miatt ki kellett hagynia.

„Most már teljesen egészséges vagyok, de nagyon sokat kellett kihagynom – mondta Jakab Dávid. – Az a célom, hogy minél többet játsszak új csapatomban. Szeretném gyorsan visszanyerni a régi formámat, hogy aztán tavasztól újra Győrben szerepelhessek.”

Gaszner Máté szintén Győrből szerződött Mosonmagyaróvárra. A 18 éves kapus 2011 és 2015 között már volt az MTE 1904 játékosa. Gaszner az előző idényben tíz mérkőzésen védte az ETO FC Győr U19-es csapatának kapuját.

Az óváriak új szerzeményei közül Jakab már a hétvégén bemutatkozhat, Gaszner debütálására azonban sérülése miatt még várni kell.

A Mosonmagyaróvár vasárnap 17 órakor a Lipót otthonában lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 2. fordulójában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Márius Charizopulos (szlovák, FC Nitra – Szlovákia), Domonkos Kristóf (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia), Dvorschák Gábor (Soroksár), Gránicz Patrik (Békéscsaba), Horváth Zoltán (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Rengel Péter (szlovákiai, Gyirmót FC Győr), Vári Barnabás (Kisvárda, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Gaszner Máté (Mosonmagyaróvár), Jakab Dávid (Mosonmagyaróvár, kölcsönbe), Alan Kovác (szlovák, Nyíregyháza), Keserű Bence (Pápai Perutz FC – kölcsönbe), Koszó Balázs (?), Madarász Márk (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Csákvár, kölcsönbe), Petró Balázs (Haladás – kölcsönből vissza), Szalánszki Gergő (Vác), Tajthy Tamás (Siófok), Tóth Dávid (Haladás – kölcsönből vissza), Vadász Viktor (Mosonmagyaróvár)