NB III: eltörölték a bérleti díjat, javulhat a Vásárhely helyzete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 08:41
Javulhat a labdarúgó NB III-ban szereplő Hódmezővásárhelyi FC helyzete, mivel a város közgyűlése november 1-jétől az elkövetkező egy évre eltörölte a sportlétesítmények bérleti díját – számolt be róla a klub honlapja.

A közelmúltban megtartott rendkívüli közgyűlésen a testület megszavazta a bérleti díj eltörlését a négy vásárhelyi látványsport-egyesület számára, így november 1-jétől nem kell fizetnie a létesítményhasználatért a kézilabda-, a kosárlabda-, a vízilabda- és a labdarúgó-egyesületnek sem.

Ez nagy segítséget jelenthet a nehéz anyagi helyzetben lévő Hódmezővásárhelyi FC-nek, hiszen így a stadiont érintő kérdés megoldódni látszik. Mint beszámoltunk róla, a klubnak gyakorlatilag napi életben maradási problémái vannak, és szóba került az is, hogy be kell zárni a stadiont.

Az 5 szerzett ponttal az NB III Közép-csoportjának 16., utolsó helyén álló Hódmezővásárhelyi FC a bajnokság 12. fordulójában a Honvéd-MFA együttesével találkozik vasárnap 13.30-tól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik