NB III: a súlyos vereség után lemondott az Ajka vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 18:43
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának negyedik helyén álló Ajka hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Bücs Zsolt vezetőedző a Sárvártól elszenvedett 4–1-es vereséget követően felajánlotta lemondását, amit a vezetőség elfogadott.

Az ajkai klub vezetősége hétfőn rendkívüli ülést tartott, amelyen megvitatta a csapat bajnoki szereplését. Az elnökség a szezon elején egyértelművé tette, hogy a cél a magasabb osztályba kerülés, a keretet a nyári és a téli átigazolási időszakban is ennek szellemében erősítették meg.

A vezetőség a szakmai munka nagy részével elégedett volt, ám az eredmények nem a várakozásoknak megfelelően alakultak, ezért elfogadta Bücs Zsolt vezetőedző lemondását, és a szakmai munka irányításával Rozmán László utánpótlás szakmai vezetőt bízta meg.

A legutóbbi két bajnokiját elveszítő Ajka 29 mérkőzés után a negyedik helyen áll az NB III Nyugati csoportjában, hátránya 22 pont a listavezető ETO FC Győr mögött.

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. ETO FC Győr 29 25 4 79–18 +61 75
2. Érdi VSE 29 22 2 5 61–28 +33 68
3. Kaposvári Rákóczi FC 29 18 4 7 55–22 +33 58
4. FC Ajka 29 16 5 8 52–37 +15 53
5. Csornai SE 29 16 4 9 41–30 +11 52
6. Puskás Akadémia FC II. 30 15 2 13 49–35 +14 47
7. Budapest Honvéd-MFA II. 29 13 5 11 61–45 +16 44
8. Tarr Andráshida SC 29 12 4 13 36–41 –5 40
9. III. kerületi TVE 29 12 3 14 44–41 +3 39
10. Gyirmót FC Győr II. 29 10 9 10 34–34 0 39
11. Csepel FC 29 10 7 12 31–34 –3 37
12. Videoton FC II. 29 10 5 14 38–50 –12 35
13. VLS Veszprém 29 8 7 14 26–47 –21 31
14. Sárvár FC 29 7 8 14 22–40 –18 29
15. Hévíz SK 29 7 6 16 24–40 –16 27
16. Diósd 30 5 1 24 15–86 –71 16
17. Komárom VSE 30 4 4 22 21–61 –40 16
18. Tatabánya FC 0 0–0 0 0
A Tatabányát kizárták.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik