NB III: a Kozármisleny négy, a Nyíregyháza öt gólt szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.26. 17:35
A keleti éllovas Nyíregyháza 5–0-ra, a Középcsoportot vezető Kozármisleny 4–1-re győzött a labdarúgó NB III 24. fordulójának szombati játéknapján, a Nyugati csoportban feljutásra törő ETO FC Győr azonban két pontot Érden hagyott (1–1). A játéknap meglepetését a Nyírbátor szolgáltatta a Cegléd 1–0-s legyőzésével.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

A Felsőtárkány busza egy baleset miatt dugóba került az autópályán, ezért késve kezdődött a nyíregyházi mérkőzés – de így is korábban eldőlt, mint az összes többi. A Szpari már az első félidőben kétgólos előnybe került Szokol Zsolt nagy lövése és Rezes László pörgetése révén, rögtön a szünet után Zoran Kosztics befejelte a harmadikat, majd Harsányi Zoltán és Pölöskei Péter is betalált a kapuba.

A tavaszi legjobb teljesítményét nyújtó Szpari kapott némi segítséget az alsóházban menekülni próbáló Nyírbátortól, amely jobbára védekezésre kényszerült a Cegléd ellen, de megúszta gól nélkül, és a 93. percben Illés Gyula felső sarkos szabadrúgásával kiharcolta a győzelmet. A ceglédiek így hárompontos hátrányba kerültek a Nyíregyháza mögött.

A dobogóért harcoló csapatok közül a Hatvan a második félidei agresszívabb és hatékonyabb támadójátékának köszönhetően győzte le a Tállyát – a második gól igazi potya volt, a harmadik viszont egy szépségdíjas perdítésből született; a Cigánd Roszel Róbert és Gheorghe Popescu góljával rangadót nyert a Szűcs Lajossal felálló Rákosmente ellen; a Kazincbarcika ellenben nem bírt a Somossal.

KÖZÉPCSOPORT

A tabellát utcahosszal vezető Kozármisleny Kirchner Krisztián közeli lövésével és Nagy Krisztián szabadrúgásgóljával megnyugtató előnyt szerzett az első félidőben Gyulán, a fordulás után a csereként beálló Ihrig-Farkas Sebestyén és Kiss Márton megduplázta az előnyt, a hazaiak a folytatásban egy gólt faragtak a hátrányból.

A csoport szombati rangadóján Grünvald Attila ollózással szerzett vezetést a SZEOL-nak a Dunaharaszti ellen, Nikola Makszimovics szabadrúgásból növelte az előnyt. A hajrában a csereként beálló Kaizer Antal egy kontrából szépített, de a pontok Szegeden maradtak, a hazai csapat megerősítette pozícióját a második helyen.

A legjobb gólvágóját, az eltiltott Bata Csongort nélkülöző Komló Szalontai Tibor és Bölcsföldi Milán góljával legyűrte a Monort, így a SZEOL nyomában maradt. A Pénzügyőr ellenben lépéshátrányba került azzal, hogy kikapott az ESMTK-tól.

NYUGATI CSOPORT

Mayer Milán a saját kipattanóját értékesítve vezetést szerzett az ETO-nak Érden, csakhogy a második félidőben a hazaiak feljavultak, és a 73. percben Csizmadia Zoltán közeli lövéssel egyenlített.

Az ötödik helyen álló győriek kihasználatlanul hagyták a felzárkózási lehetőséget, de nem is kerültek nagyobb hátrányba, mert az előttük álló Dorog és Mosonmagyaróvár egymás elleni rangadója nem hozott gólt.

A tatabányaiak Sergio Aguerója győztes gólt szerzett, az Andráshida szintén három ponttal gazdagodott, és nyert a III. Kerületi TVE is, amelyben a korábbi válogatott támadó, Kenesei Krisztián két gólt szerzett.

LABDARÚGÓ NB III, 24. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Kazincbarcika–Somos SE 0–0
Hatvan–Tállya 3–1
Nyíregyháza Spartacus–Felsőtárkány 5–0
Nyírbátor–Ceglédi VSE 1–0
Jászberény–Tiszaújváros 1–1
Rákosmente KSK–Cigánd 1–2

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Pénzügyőr–ESMTK 0–1
SZEOL–Dunaharaszti MTK 2–1
Gyulai Termál–Kozármisleny 1–4
Szentlőrinc–Szekszárdi UFC 0–1
Komlói Bányász–Monor 2–1

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Érd–ETO FC Győr 1–1
III. Ker. TVE–Sárvár 3–0
Csorna–Andráshida 0–2
Tatabánya–Diósd 1–0
Dorog–Mosonmagyaróvár 0–0

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik