NB III: a hibátlan éllovas kikapott a nyeretlen utolsótól

Vágólapra másolva!
2020.09.27. 20:52
null
Putnoki gólöröm a Gyöngyös ellen (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
A Nyugati csoportot eddig százszázalékos teljesítménnyel vezető III. Kerületi TVE hatalmas meglepetésre 2–1-re kikapott az eddig csupán egy pontot gyűjtő, a játéknapot az utolsó helyen váró Balatonfüred vendégeként a labdarúgó NB III vasárnap megrendezett 11. fordulójában. Elveszítette veretlenségét a nyugati élboly másik nagyágyúja, az Érd is, csupán egy pontot zsebelt be a keleti első Jászberény, és mivel az Iváncsa mérkőzését elhalasztották, új éllovasa van a Közép-csoportnak – a Dabas ellen 2–0-ra nyerő Kecskemét.

 

Géringer Tamás és Csikós Sándor góljával húsz perc után már 2–0-ra vezetett a Balatonfüred, Borvető Áron a második félidő elején szépített, de az egyenlítő gólt nem tudták betuszkolni az óbudaiak. Előnyük a nyugati tabellán csak egy ponttal csökkent, mert eddigi első számú üldözőjük, az Érd hazai pályán kikapott a Lipóttól. A második hely pillanatnyilag a Tatabányáé, amely Kocsis Gergő duplájával fordított és nyert a Puskás Akadémia II ellen.

A Keleti csoportban a Jászberény csupán egy pontot szerzett a Sényő ellen, így egészen közel lopakodott hozzá a Tiszakécske, valamint a Hatvant – Vaskó Tamás duplájára építve – kiütő Eger is.

A Közép-csoportban a Kecskemét rangadót nyert az FC Dabas ellen – mindkét gólt Károly Bálint szerezte –, ezzel az élre ugrott. Az FTC második csapata hazai pályán ikszelt a Honvéd II-vel – a zöld-fehérek találatát a szerb légiós, Dejan Georgijevics, a piros-feketékét Bartha Botond jegyezte –, míg az Újpest II Kovács Dominik és Stieber Zoltán góljával verte a Rákosmentét.

LABDARÚGÓ NB III
11. FORDULÓ

KELETI CSOPORT
Mezőkövesd II–DVSC II 1–1
Salgótarján–Tiszaújváros 1–2
Tiszafüred–Sajóbábony 3–1
Balassagyarmat–Kisvárda II 1–1
Eger–Hatvan 4–0
Tállya–Füzesgyarmat 0–0
Putnok–Gyöngyös 3–0
Sényő–Jászberény 2–2
BVSC–DVTK II 3–2
Tiszakécske–Cegléd 1–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jászberény 11 8 2 1 33–12 +21 26
2. Tiszakécske 10 8 1 1 32–7 +25 25
3. Eger 11 7 3 1 24–4 +20 24
4. Tiszafüred 11 6 1 4 23–21 +2 19
5. BVSC 10 5 4 1 23–13 +10 19
6. Tiszaújváros 11 5 2 4 16–14 +2 17
7. Sényő 11 5 1 5 24–17 +7 16
8. Füzesgyarmat 9 5 1 3 14–9 +5 16
9. DVSC II 10 4 3 3 20–16 +4 15
10. Putnok 10 4 3 3 16–16 0 15
11. Salgótarján 11 4 3 4 17–22 –5 15
12. Cegléd 11 4 1 6 11–16 –5 13
13. Kisvárda II 11 3 4 4 16–21 –5 13
14. Balassagyarmat 11 3 4 4 12–18 –6 13
15. Gyöngyös 11 3 2 6 15–26 –11 11
16. Hatvan 11 3 2 6 11–23 –12 11
17. Tállya 11 2 5 4 9–14 –5 11
18. DVTK II 11 2 3 6 19–22 –3 9
19. Sajóbábony 11 2 2 7 12–29 –17 8
20. Mezőkövesd II 11 1 10 7–34 –27 1

 

KÖZÉP-CSOPORT
FTC II–Honvéd II 1–1
Újpest II–
Rákosmente 2–0
Taksony–Hódmezővásárhely 2–1
Körösladány–Szekszárd 1–1
Dabas-Gyón–ESMTK 0–1
Majos–Szegedi VSE 2–2
Monor–Dunaújváros 1–3
Kecskemét–FC Dabas 2–0
A Paks II–Iváncsa és a Kozármisleny–Vác mérkőzést elhalasztották.

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kecskemét 11 9 2 33–8 +25 27
2. Iváncsa 10 8 2 24–7 +17 26
3. FTC II 11 7 3 1 20–5 +15 24
4. FC Dabas 11 6 4 1 20–8 +12 22
5. ESMTK 11 6 2 3 18–13 +5 20
6. Körösladány 11 5 4 2 24–13 +11 19
7. Kozármisleny 10 4 5 1 21–14 +7 17
8. Taksony 11 4 3 4 21–18 +3 15
9. Újpest II 11 4 3 4 18–18 0 15
10. Monor 11 4 3 4 15–18 –3 15
11. Honvéd II 11 4 3 4 16–20 –4 15
12. Dunaújváros 11 4 7 17–18 –1 12
13. Hódmezővásárhely 11 4 7 17–28 –11 12
14. Paks II 10 3 2 5 11–17 –6 11
15. Vác 10 3 2 5 13–20 –7 11
15. Rákosmente 11 3 2 6 13–20 –7 11
17. Dabas-Gyón 11 3 1 7 11–14 –3 10
18. Szekszárd 11 2 3 6 9–14 –5 9
19. Szegedi VSE 11 2 1 8 10–28 –18 7
20. Majos 11 3 8 9–39 –30 3

 

NYUGATI CSOPORT
Fehérvár II–
Bicske 2–1
Puskás Akadémia II–Tatabánya 1–2
BKV Előre–Sopron 0–1
Balatonfüred–III. Kerületi TVE 2–1
Gárdony–Nagykanizsa 0–4
Mosonmagyaróvár–Ménfőcsanak 2–0
Pápa–ZTE II 0–1
Komárom–THSE-Szabadkikötő 3–2
Érd–Lipót 2–3
Veszprém–Nagyatád 5–0

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 10 9 1 25–3 +22 27
2. Tatabánya 10 8 2 23–8 +15 24
3. Érd 10 7 2 1 18–5 +13 23
4. Mosonmagyaróvár 11 7 1 3 17–10 +7 22
5. Fehérvár II 12 6 2 4 17–13 +4 20
6. Komárom 11 6 2 3 14–10 +4 20
7. Veszprém 9 6 1 2 18–13 +5 19
8. Lipót 11 5 3 3 27–19 +8 18
9. Pápa 11 5 2 4 20–17 +3 17
10. Sopron 11 5 2 4 15–15 0 17
11. Bicske 11 5 1 5 16–18 –2 16
12. Nagykanizsa 11 4 2 5 19–17 +2 14
13. ZTE II 12 2 6 4 14–21 –7 12
14. Ménfőcsanak 11 3 2 6 16–16 0 11
15. Puskás Akadémia II 11 3 2 6 14–20 –6 11
16. THSE-Szabadkikötő 9 3 6 18–23 –5 9
17. Gárdony 11 2 3 6 14–27 –13 9
18. BKV Előre 10 1 3 6 12–19 –7 6
19. Balatonfüred 11 1 1 9 9–29 –20 4
20. Nagyatád 11 1 1 9 12–35 –23 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik