NB III: a Dinamo Kijevtől érkezett az ETO új igazolása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.13. 08:33
null
Szimcsó Viktor aláírt a győriekhez (Fotó: eto.hu)
Szimcsó Viktor, az ukrán U17-es válogatott labdarúgó magyar felmenőkkel és útlevéllel is rendelkezik. Nem olyan régen az ifjúsági Bajnokok Ligájában a Chelsea és a Porto ellen játszott, és pályafutását az NB III-ban szereplő ETO FC Győrben folytatja.

Szimcsó Viktor 1998. március 11-én látta meg a napvilágot. Pályafutását Ungváron kezdte a Hoverlában, majd tehetségére az ukrán óriás, a Dinamo Kijev is felfigyelt, el is csalta a fővárosba. A magyar felmenőkkel és útlevéllel is rendelkező, több mint hússzoros ukrán utánpótlás-válogatott futballista már egy ideje Győrben tartózkodott, miután a Dinamo Kijevvel sikerült megállapodniuk a Rába-partiaknak, a játékos is aláírhatta a szerződését, így tavasszal már zöld-fehér színekben küzdhet az ETO sikereiért – írja a klub hivatalos honlapja.

A labdarúgó támadó középpályásként és szélsőként is bevethető.

„Szimcsó Viktor magyar állampolgár, jól érti, de kevésbé beszéli jól a nyelvünket – mondta róla Soós Imre, az ETO sportigazgatója. – Jó felépítésű, száznyolcvanhat centiméter magas csatár, tavaly múlt tizennyolc éves. A Dinamo Kijevvel játszott az ifjúsági Bajnokok Ligájában” – olvasható a kisalfold.hu-n.

A portál továbbá arról ír, hogy Medgyes Sinan, a győriek nevelése is visszatért a klubhoz.

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Érdi VSE 18 15 3 44–15 +29 45
2. ETO FC Győr 18 14 4 48–11 +37 42
3. Kaposvári Rákóczi FC 18 11 3 4 39–13 +26 36
4. FC Ajka 18 9 5 4 36–22 +14 32
5. Puskás Akadémia FC II. 18 9 2 7 27–21 +6 29
6. Csornai SE 18 9 2 7 30–26 +4 29
7. III. kerületi TVE 18 8 3 7 34–25 +9 27
8. Tarr Andráshida SC 18 8 3 7 23–24 –1 27
9. Gyirmót FC Győr II. 18 6 8 4 22–21 +1 26
10. Budapest Honvéd-MFA II. 18 7 4 7 39–33 +6 25
11. Tatabánya FC 18 6 7 5 21–29 –8 25
12. Csepel FC 18 7 3 8 19–21 –2 24
13. Videoton FC II. 18 7 2 9 30–37 –7 23
14. Hévíz SK 18 5 4 9 15–21 –6 19
15. Diósd 18 4 2 12 9–49 –40 14
16. VLS Veszprém 18 2 6 10 7–30 –23 12
17. Sárvár FC 18 2 5 11 6–27 –21 11
18. Komárom VSE 18 2 3 13 15–39 –24 9

 

NB III: kapust és középpályást igazolt az ETO FC Győr – NSO

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik