Drescher Ottó szerint nem egyszerű a helyzetükben nyugodtnak maradni, hiszen a Mosonmagyaróvár az egész szezoban az NB II-es tabella végén tanyázott.

„Nem egyszerű ilyenkor fenntartani a normális állapotot a csapatnál, de azt gondolom, ahhoz, hogy minimális esélyünk is maradjon a bennmaradásra, nekem ezt produkálnom kell a csapat részére. Én bízom a srácokban, sokkal jobb csapatunk van, mint hogy a tizenkilencedik helyen álljunk. Ez nagy csalódás nekem.”

Azt is megkérdeztük: hogy áll most az ügyük korábbi vezetőedzőjükkel, Várhidi Péterrel, aki beperelte volt klubját, mert szerinte tartozik neki, ügyvédjével kezdeményezte a klubot működtető vállalkozás felszámolását is.

„Több fronton indított támadást ellenünk a vezetőedző. Az első már véget ért, az MLSZ lezárta az ügyet és elvetette a volt vezetőedző keresetét. Ha jól tudom, bírósági szakaszba is kívánják terelni ezt a dolgot, nyilván ott is fel fogjuk venni a kesztyűt.”

Drescher állítja: nekik van igazuk, vagyis nem tartoznak korábbi edzőjüknek. Arra a kérdésünkre, hogy meglepődött-e azon, hogy Várhidi beperelte őket, így válaszolt:

„Egy idő után már, amit a sajtóban művelt ellenünk – nevetséges kirohanásai voltak, telesírta a sajtót mindenféle dologgal –, azt gondolom, hogy várható volt. Állunk elébe.”

Az NSO Tv videójából az is kiderült, Várhidi hogyan reagált az állításokra.