NB II: Várhidi Péter szóban megegyezett az SZTK vezetőivel

Vágólapra másolva!
2010.06.16. 10:40
A Szigetszentmiklósi TK vezetői szóban megegyeztek Várhidi Péterrel, így ismét a korábbi szövetségi kapitány irányíthatja az NB II Nyugati csoportjában szereplő együttest – olvasható az SZTK honlapján.

Várhidi az őszi szezonban összesen nyolc mérkőzésen irányította az SZTK-t, majd ezt követően a Pécsi MFC-hez távozott.

A szakember azóta szóban a pécsi vezetőkkel is megegyezett szerződése felbontásáról, így már csak a papírok aláírása hiányzik ahhoz, hogy hivatalosan is az SZTK vezetőedzőjének lehessen tekinteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik