NB II: változott a Szpari–Loki keleti rangadó kezdési időpontja

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.06. 13:04
null
Meccskezdés Nyíregyházán (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága arról döntött, hogy a Nyíregyháza Spartacus két mérkőzésének kezdési időpontja változik, mivel a Szpari Loki elleni, illetve Gyirmót elleni bajnokiját is országos televíziós csatorna fogja közvetíteni – számolt be róla a szabolcsiak honlapja.



Ennek értelmében a 13. fordulóban, október 25-én sorra kerülő Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC keleti rangadó kezdési időpontja 17.00 óra helyett 19.30-ra módosult. Ezt követően, a 16. fordulóban a Gyirmót FC Győr–Nyíregyháza Spartacus összecsapáson november 8-án, 19.45-kor indul útjára a labda.

A szövetség versenybizottsága döntést hozott a 9. fordulóban, szeptember 16-án elmaradt Szeged-Csanád GA–Gyirmót FC Győr bajnokival kapcsolatban is. A szegediek honlapja számolt be róla, hogy ennek értelmében a versenytanács a mérkőzés későbbi lejátszását rendelte el, a találkozó új kezdési időpontja október 21., 17.00 óra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik