NB II: Vajda nemcsak játékosként, kapusedzőként is segíti a Dorogot

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.24. 16:00
2014 óta tagja a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC keretének Vajda Gellért, igaz, a szakmai stáb azóta mindvégig cserekapusként számított rá, így összesen csak 17 tétmérkőzés szerepel a neve mellett. A kapust ez azonban nem zavarja, sőt az utóbbi időszakban nemcsak játékosként segíti a klubot, hanem ő az U14-es korosztálytól idősebbek kapusedzője is.

Nagyon régóta Dorogon vagyok, nem gondoltam volna akkoriban, hogy még most is itt leszek – mondta a kapus a klub honlapján, a dorogifc.hu-n. – Egyszer vagy kétszer felvetődött a távozás lehetősége a kevés szereplés miatt, de örülök, hogy még mindig itt vagyok, már helyinek számítok. A bajnokságban felemásan produkált a csapat, de remélem, a szünet után pozitív lesz a szereplésünk, és odaérünk abba a pozícióba, amit elterveztünk a szezon előtt. A Magyar Kupa-szereplésünk jól mutat, bár az MTK elleni párharcban több is lehetett volna, de ez mar így alakult.”Nagyon régóta Dorogon vagyok, nem gondoltam volna akkoriban, hogy még most is itt leszek – mondta a kapus a klub honlapján, a dorogifc.hu-n. – Egyszer vagy kétszer felvetődött a távozás lehetősége a kevés szereplés miatt, de örülök, hogy még mindig itt vagyok, már helyinek számítok. A bajnokságban felemásan produkált a csapat, de remélem, a szünet után pozitív lesz a szereplésünk, és odaérünk abba a pozícióba, amit elterveztünk a szezon előtt. A Magyar Kupa-szereplésünk jól mutat, bár az MTK elleni párharcban több is lehetett volna, de ez mar így alakult.”

Vajda Gellért a védés mellett élvezi a kapusedzői munkát is.

Nagy lehetőségnek fogom fel, hogy én lehetek az U14-es korosztálytól idősebbek kapusedzője – folytatta. – Nagy felelősség ez, próbálom jól csinálni. Borsiczki Bendi már a felnőttkeret kapusaival edz, de ez Belányi István munkájának köszönhető. Úgy gondolom, jó kapusaink vannak az utánpótlásban, és bízom benne, hogy pár év múlva valamelyikük a csapattársam lesz a felnőttkeretben, és akkor elmondhatom majd, hogy valamit jól csináltunk!"

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet a 27 esztendős kapus igyekszik hasznosan kihasználni.

„Próbáljuk teljes mértékben a szabályokat betartani, így szinte végig itthon vagyunk a családdal. Szerencsére kertes házban élünk, így azért jobban elviselhető az egész. Most van idő a kertben dolgozni, így próbalom hasznosan, kerti munkával eltölteni a kényszerszünetet. A klubtól kaptunk edzésprogramot, amelyet meg kell csinálnunk, hogy ha újból elkezdhetünk edzésre járni, a lehető legjobb állapotban térjünk vissza.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik