NB II: újabb korábbi újpesti labdarúgót igazolt a Vasas

Vágólapra másolva!
2018.07.19. 14:17
A Vasas három évre szóló szerződést kötött az előző idényt Nyíregyházán töltő Szokol Zsolttal – adta hírül hivatalos honlapján az angyalföldi NB II-es labdarúgócsapat.

„A csapatváltásnál az volt a legfontosabb számomra, hogy olyan helyre kerüljek, ahol komoly célok vannak – idézi a klubhonlap Szokol Zsoltot. – A Vasas nagy múlttal rendelkező klub, amelynek az NB I-ben a helye. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül újra a legmagasabb osztályban játszunk majd. Remélem, meghálálom a bizalmat, minél több meccsen szeretnék pályára lépni és jó teljesítményt nyújtani. Az edzőmeccsek remek lehetőséget adtak a beilleszkedésre, megértettem magam a védőkkel. Pozitívum, hogy több egykori csapattársammal játszhatok újra együtt, elég, ha csak Vaskó Tomit vagy Egerszegi Tomit említem, akikkel Újpesten szerepeltünk együtt.”Szokol Zsoltot. – A Vasas nagy múlttal rendelkező klub, amelynek az NB I-ben a helye. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül újra a legmagasabb osztályban játszunk majd. Remélem, meghálálom a bizalmat, minél több meccsen szeretnék pályára lépni és jó teljesítményt nyújtani. Az edzőmeccsek remek lehetőséget adtak a beilleszkedésre, megértettem magam a védőkkel. Pozitívum, hogy több egykori csapattársammal játszhatok újra együtt, elég, ha csak Vaskó Tomit vagy Egerszegi Tomit említem, akikkel Újpesten szerepeltünk együtt.”

A 28 éves védő Békéscsabán kezdte pályafutását, majd Újpesten mutatkozott be az NB I-ben; 78 élvonalbeli mérkőzés van mögötte.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Bese Balázs (MTK – kölcsönbe), Bévárdi Zsombor (Mol Vidi FC – kölcsönbe), Birtalan Botond (Békéscsaba), Borbély Bálint (MTK), Bősz Levente (Dunaújváros), Hinora Kristóf (MTK – kölcsönbe), Hrepka Ádám (lejárt a szerződése, legutóbb MTK), Király Botond (Csákvár – kölcsönből vissza), Rokszin Ádám (ETO FC Győr), Szokol Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Vít Benes (cseh, Szombathelyi Haladás – kölcsönbe), Berecz Zsombor (Mol Vidi FC), Csiki Norbert (Budaörs), Felix Burmeister (német, Eintracht Braunschweig – Németország), Gaál Bálint (Haladás, ?), Hangya Szilveszter (Mol Vidi FC), Lubos Kamenár (szlovák, ?), Manjrekar James (kanadai, Midtjylland – Dánia, onnan Fredericia– Dánia, kölcsönbe), Nagy Gergely (Paks), Jevhen Pavlov (ukrán, ?), Póser Dániel (Budafok), Kire Risztevszki (macedón, ?), Vida Máté (DAC – Szlovákia), Vogyicska Bálint (MTK Budapest – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik