NB II: újabb három PAFC-fiatal írt alá Csákváron

Vágólapra másolva!
2018.07.20. 11:48
Az NB II-ben szereplő Csákvár bejelentette, hogy újabb három játékost kölcsönvett a Puskás Akadémiától.

Csilus Ádám, Oroszi Dániel és Tóth Balázs után Deutsch László és Nándori Botond érkezett a szomszédos városból, míg a már tavasszal is Csákváron játszó Tamás Nándor meghosszabbította a kölcsönszerződését.

Mindhárman a teljes szezonra szóló kölcsönszerződést írtak alá. Deutsch felkészülési mérkőzésen már a PAFC első csapatában is játszott, míg Nándori utánpótlás-válogatott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Csilus Ádám (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Deutsch László (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Farkas Aurél (Szolnok), Oroszi Dániel (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Nándori Botond (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Sejben Viktor (Videoton II – kölcsön után végleg), Tóth Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönbe)
Távozók: Bokros Szilárd (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Ivor Horvat (horvát, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Király Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Major Barnabás (szabadon igazolható), Máté János (Szeged 2011), Molnár Tibor (szabadon igazolható, Cegléd?), Oldal Tibor (Cegléd), Polonkai Attila (befejezte pályafutását), Rétyi Tamás (szabadon igazolható, Cegléd?), Tar Zsolt (ETO FC Győr)

*Az NB I-es partnerklub miatt csak akkor soroljuk fel a kölcsönjátékosokat, ha visszatérnek anyaegyesületükhöz, vagy másik csapathoz kerülnek, ill. ha most érkeztek kölcsönbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik