NB II: tíz távozó Győrben, Andrics és Lovrencsics is elmegy

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 21:53
null
Lovrencsics Balázs másfél év után távozik Győrből (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Összesen tíz játékos távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrtől, miközben három akadémista profi szerződést kapott – számolt be róla a klub honlapja.

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Horváth Tamás kapus szerződése lejár, és távozik a klubtól. Rajta kívül még hat játékos megállapodása fut ki a hónap végével, így a következő idényre szóló felkészülést máshol kezdi el Horváth Zoltán, Nemanja Andrics, Lovrencsics Balázs, Marius Charizopulos, Kun Bertalan és Gengeliczki Gergő.

A győriek tehát elveszítik legjobb góllövőiket, hiszen a 33 éves Andrics hét, a 30 esztendős Horváth Zoltán öt, míg a 28 éves Lovrencsics Balázs négy gólt szerzett az NB II májusban befejezettnek nyilvánított idényében. A klubnál két részletben összesen négy és fél évet eltöltő Andrics 2013-ban magyar bajnok lett a Győri ETO színeiben, míg a másfél év után távozó Lovrencsics a 2016–2017-es kiírásban – még a Soroksár együttesében – 23 találattal gólkirály lett a másodosztályban.

Tömösvári Bálint és Dobos Áron kölcsönszerződésük lejártával visszatérnek csapataikhoz, előbbi a Budapest Honvédhoz, utóbbi a holland Fortuna Sittardhoz. A télen az MTK-tól érkező Simon András szerződése közös megegyezéssel, június 30-i hatállyal felbontásra kerül.

A győriek kedden kezdték el a felkészülést Herczeg Miklós és Tuifel Péter irányításával. Az akadémisták közül csatlakozott a felnőttcsapathoz Americo Pereira, Vitális Milán, Szabados Attila, Kerkez Milos, Sipőcz Bence, Ruisz Barnabás és Farkas Balázs Kesző is. A klub hosszú távon tervez a fiatalokkal, ezért a 16 éves Kerkez Milos, a 18 esztendős Ruisz Barnabás és a szintén 18 éves Sipőcz Bence profi szerződést írt alá, mindhárman 2023. június 30-ig maradhatnak a klubnál.

A klub vezetősége egyébként vezetőedzőt keres, de mint beszámoltunk róla, Pintér Attilával megszakadtak a tárgyalások.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Kalmár Olivér (Vasas – kölcsönből vissza), Kerkez Milos, Ruisz Barnabás, Sipőcz Bence (mindannyian Fehér Miklós Akadémia)
Távozók:
Nemanja Andrics (szerb-magyar, ?), Marius Charizopulos (szlovák-magyar, ?), Dobos Áron (Fortuna Sittard – Hollandia, kölcsönből vissza), Gengeliczki Gergő (?), Horváth Zoltán (?), Horváth Tamás (?), Kun Bertalan (?), Lovrencsics Balázs (?), Simon András (?), Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik