NB II: Szijjártó távozik, közel az egyezség az utóddal Csákváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.03. 13:45
null
Szijjártó István egy tavaly őszi felkészülési mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
A következő idényben már nem Szijjártó István lesz a Csákvár vezetőedzője – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának hétfői híréből.

 

„Vezetőedzőnk, Szijjártó István szerződése lejárt a bajnokság végeztével, s már eldőlt, hogy távozik Csákvárról – idézi a klubhonlap a klubtulajdonost, Nagy Sándort. – Az új szakvezetővel, illetve stábjával már közel állunk a megegyezéshez, napokon belül hivatalosan is megköthetjük az új szerződéseket.”

Szijjártó 2017 szeptemberében érkezett az akkor nyolc forduló után nyeretlen csapathoz, amelynek kispadján 68 mérkőzésen 25 győzelemnek, 21 döntetlennek és 22 vereségnek volt részese. A csákváriak a 2017–2018-as és a 2018–2019-es bajnokságot is a 11. helyen zárták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik