NB II: szerződést hosszabbított az MTK-hoz visszatérő szélső

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.02. 12:16
Békéscsabai kölcsönjátéka után visszatért a labdarúgó NB II-ben induló MTK-hoz Szatmári István, aki ráadásként 2022 nyaráig szerződést is hosszabbított a klubbal – számolt be róla a kék-fehérek honlapja.

A 22 éves Szatmári István az előző idényben 15 gólt szerzett az NB II-ben, ezzel a góllövőlista élmezőnyében zárt. A szélső legutóbb Békéscsabán játszott, ahol korábbi edzője, a ma már az ETO trénereként tevékenykedő Boér Gábor így összegezte teljesítményét.

„A szezon nagy részében kiemelkedően teljesített, leszámítva azt az időszakot, amikor a játéka kicsit görcsösebbé vált – mondta a tréner. – Sokat fejlődött, egyértelműen magasabb szintre lépett, meghatározó játékosa lett a másodosztálynak, gyakorlatilag bárkinek erősítést jelentene ebben az osztályban. Tizenöt gólt szerzett, és volt olyan időszaka, amikor tizenhárom mérkőzésen kilenc alkalommal talált be, ebből egymás után ötször. Ez egy nem klasszikus éktől, hanem egy szélsőtől remek teljesítmény. Gyorsasága révén nagyon jól tudtam őt használni a kontrajátékban.”

Szatmári a Monor elleni győztes felkészülési mérkőzésen (3–0) már pályára is lépett az MTK-ban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Deák István
(szerbiai, Napredak Krusevac – Szerbia), Demjén Patrik (Budaörs – kölcsönből vissza), Bese Balázs (Vasas – kölcsönből vissza), Gréczi Márton (Tiszakécske – kölcsönből vissza), Karacs Dániel, Szabó Dominik, Kovács Botond, Sági Milán, Szuhodovszki Soma, Szerencsi Miklós, Palincsár Martin, Farkas Norbert (mind Monor – kölcsönből vissza), Kovács Máté, Varasdi Dániel (mindketten az U19-es csapatból), Lustyik Levente (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Mezei Szabolcs (Békéscsaba – kölcsönből vissza ?), Nagy Zsombor (Dorog – kölcsönből vissza), Simon András (Paksi FC), Somodi Bence (Kazincbarcika), Szatmári István (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Talabér Attila (Vasas – kölcsönből vissza)
Távozók: Stephen Amankona (ghánai, ?), Nasiru Zakari Banahene (ghánai, ?), Balogh Béla (?), Demjén Patrik (Budaörsi kölcsön után ZTE), Ulysse Diallo (mali, ?), George Patrick Ikenne-King (nigériai, ?), Gera Dániel (Újpest?), Hinora Kristóf (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth László (?), Artem Kicsak (ukrán, ?), Kulcsár Tamás (Budaörs), Nagy Barnabás (Ajka – kölcsönbe), Slobodan Mihajlovic(osztrák, ?), Torghelle Sándor (?), Jevhen Szelin (ukrán, Anorthoszisz Famaguszta – Ciprus), Vass Ádám (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik