NB II: szélhámos vevők licitáltak a Balmazújvárosra?

Vágólapra másolva!
2019.07.06. 19:03
null
A balmazújvárosi stadion (Fotó: Nemzeti Sport)
„Balmazújváros – Szélhámos vevők licitáltak a klubra?” címmel adott hírt a Bors az NB II-es labdarúgócsapatnál felbukkant befektetőjelöltekről.

 

A Bors szerint a napokban egy kínai traktorgyár képviseletében „szerencselovagok” környékezték meg a 196 milliós tőkehiánnyal küzdő klubot, és írásos formában a tulajdonos önkormányzat felé vételi szándékot tettek.

A városi képviselő-testület zárt ülésen elvi megállapodást kötött a vállalkozókkal, és felszólította a csapatot üzemeltető Balmaz Sport Kft. jelenlegi ügyvezetőjét, Lajos Ferencet, hogy adja át a vevőjelöltnek az ügyvezetői jogosultságokat, de ő ezt nem tette meg.

A Bors – amely úgy tudja, hogy a képbe került befektetők felkérték Vitelki Zoltánt edzőnek, Tisza Tibort pedig sportigazgató­nak – felkereste a traktormárka magyarországi értékesítését végző céget, ahol azonban semmit sem tudtak a kínai tulajdonosok állítólagos futballbefektetéséről, sőt „elképzelhetetlennek” tartják azt.

Koroknai Imre, Balmazújváros alpolgármestere utóbbiról a Borstól értesült, ám, mint mondta, időközben egy újabb zárt képviselő-testületi ülésen leszavazták a befektetőjelöltek helyzetbe hozását.

Jelenleg úgy néz ki, hogy a Balmazújváros főként ifjúsági játékosokkal tud majd kiállni a következő NB II-es idényben – teszi hozzá a Bors.

Nem eseménytelenek ezek a napok Balmazújvárosban, a klub honlapján a minap például a következő hivatalos közlemény jelent meg:

„Felhívjuk mindenkinek a figyelmét, hogy a Balmazújváros NB II-es futballcsapata, a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő nem keres gyógymasszőrt! Valakik visszaélnek a Balmazújváros Sport Kft. nevével! A szükséges intézkedést emiatt megtesszük.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik