Dobos Áron hatalmas góljával legyőzte a Szeged az Ajkát

MÁDI JÓZSEFMÁDI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 16:50
A labdarúgó NB II 12. fordulójában a Szeged-Csanád GA az FC Ajkát fogadja. Az első félidő után a hazaiak vezettek, majd a 76. percben egyenlítettek a vendégek, de Dobos Áron bal lábas, felső sarkos góljával Szegeden maradt a három pont.

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ
LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GA–FC AJKA 2–1 (1–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1264 néző. Vezette: Nagy Róbert (Tőkés, Sinkovicz)
Szeged-Csanád GA: Varga B. – Ódor, Moga, Szilvási, Mohl – Oláh G., Jovanovic – Dobos Á. (Rózsahegyi, 90+1.), Germán (Varga Sz., 36.), Kóródi (Gajdos, 58.) – Grumics (Takács T., 58.). Vezetőedző: Dobos Barna
Ajka:
Horváth D. – Görgényi, Kenderes, Heffler T., Rétyi – Szekér, Soltész – Csizmadia Z., Nagy I., Stoiacovici (Lakatos, 57.) – Zamostny (Tóth P., 57.). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerzők: Jovanovic (38.), Dobos Á. (89.), ill. Csizmadia Z. (76.)
Dobos Barna:
– Sajnálom, hogy nem játszottunk jól, de a győzelem kárpótol minket. A vezetés után az Ajka többet kockáztatott, de ezt nem tudtuk kihasználni. Az eredménnyel elégedett vagyok, a teljesítmény pedig javulhat még.
Kis Károly
: – Két ellentétes félidőnk volt: az elsőben nem találtuk a meccs ritmusát, de a szünetben átalakítottuk a játékot. Ezután kiegyenlített volt a meccs, majd a gólunk után úgy éreztük, meg is nyerhetjük, de egy hibánkat kihasználta a hazai csapat.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az igencsak foghíjas kerettel Szegedre érkező Ajka ellen az első félidőben a Szeged-Csanád GA dominált, és Jovanovic találatával meg is szerezte a vezetést.

A szünet után nem mondhattuk, hogy érdemtelenül, de azért váratlanul egyenlített az Ajka, amely egy szöglet utáni fejesből talált a hazai kapuba. Ám erre volt válasza a Szegednek: előbb Gajdos még a kapus Horváth Dániel lábába lőtt közelről, ám a 89. percben Dobos Áron ballal a jobb felső tekerte a győztes gólt.

12. FORDULÓ
Október 18-19. (vasárnap-hétfő)
BFC Siófok–Soroksár 2–3
Budaörs–Nyíregyháza Spartacus 3–2
Szentlőrinc–Kazincbarcika SC 0–1
Vasas FC–DEAC 4–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–FC Ajka 2–1
Gyirmót FC Győr–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Szolnoki MÁV FC–PMFC 0–1
Aqvital FC Csákvár–Békéscsaba 1912 Előre 3–5
DVSC–Dorogi FC 3–0
Hétfő, 20.00:
Szombathelyi Haladás–ETO FC Győr

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC1283127–9+1827
2. Budaörs128421–14+724
3. Békéscsaba 1912 Előre1265119–11+823
4. Gyirmót FC Győr1162316–9+720
5. Nyíregyháza Spartacus1261512–11+119
6. Pécsi MFC1254312–8+419
7. Soroksár SC1253415–150 18
8. Szolnoki MÁV FC1253410–11–118
9. Kazincbarcika SC1253413–15–218
10. Vasas FC1245321–17+417
11. FC Ajka1251622–18+416
12. Szombathelyi Haladás1144315–10+516
13. Dorogi FC1244411–17–616
14. Kaposvári Rákóczi FC1236314–140 15
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1142512–17–514
16. ETO FC Győr1134416–13+313
17. BFC Siófok1232717–24–711
18. Szentlőrinc1232710–19–911
19. Debreceni EAC122109–24–156
20. FC Csákvár124815–31–164

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek, nyert a Szeged-Csanád GA.

90+1. perc: Dobos Á. helyére Rózsahegyi érkezik.

Kettő perc a ráadás.

Dobos Áron döntött a végén (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)
Dobos Áron döntött a végén (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)

89. perc: GÓÓÓL! DOBOS ÁRON ballal a jobb oldalról a jobb felső sarokba lőtte a labdát. Hatalmas gól volt. 2–1.

87. perc: Mohl kapott sárgát.

82. perc: Szekér kapott sárgát. Mohl szabadrúgása a sorfalon pattant meg.

81. perc: Gajdos birkózott a védővel, övé maradt a labda a 16-oson belül, majd lőtt, Horváth D. lábbal védett hatalmasat.

79. perc: szöglet után Moga csúsztatott éppen csak mellé.

76. perc: GÓÓÓL! EGYENLÍTETT AZ AJKA. Szöglet után CSIZMADIA ZOLTÁN fejelt a jobb felső sarokba, 1–1.

Fejjel egyenlített az Ajka (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)
Fejjel egyenlített az Ajka (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)

 

75. perc: gyömöszölik egymást a csapatok a pálya középső harmadában.

64. perc:Csizmadia Z. lövését tolta szögletre bravúrral Varga B.

61. perc: Rétyi lövésébe lépett bele Oláh G, szögletre pattant a labda.

58. perc: Kóródi helyett Gajdos, Grumics helyére Takács T. érkezik hazai oldalon.

57. perc: Zamostny helyett Tóth P., Stoiacovici helyett pedig Lakatos érkezett.

56. perc: Zamostny bólintott fölé gyengén szöglet után.

54. perc: Szilvási fejelte gyengén a kapus kezébe az előreívelt szabadrúgásból a labdát.

49. perc: Görgényi kapott sárga lapot elkésett becsúszásért.

46. perc: Elkezdődött a mérkőzés második félideje. A szünetben nem történt egyik oldalon sem változtatás.

Vezet a szünetben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia: a korábbi ferencvárosi és debreceni játékos, Jovanovics a fejelni akaró boly mögött okosan helyezkedve belsőzte a labdát a kapuba.

45+1. perc: Vége az első félidőnek.

Egy perc a ráadás a félidő végén.

44. perc: Ajkai szabadrúgásból érkezett a kapu elé a labda, Csizmadia Z. egyedül fejelt, de az ütem nem volt jó, a labda fölément.

Szegedi gólöröm (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)
Szegedi gólöröm (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)

38. perc: GÓÓÓL! Varga Sz. bal oldali beadása után JOVANOVIC közelről belsőzte a labdát a hálóba, 1–0.

36 . perc: Cserélni kell, Germán nem bírja, Varga Szabolcs érkezik a helyére, a csapatkapitány pedig Jovanovics lesz.

33. perc: Germánt kell ápolni, fáj az ágyéka.

31. perc: Grumics csúsztatta mellé Dobos Á. bal oldali beadását.

26. perc: Szép szegedi passzjáték után Germán elé került a labda a 16-os vonalán, aki rálőtte, Horváth D. a levegőben úszva tolta oldalra.

20. perc: Grumics távolról rálőtte, Horváth D. oldalra tolta a labdát. Nagy védés volt.

19. perc:Heffler T. tart rá Grumics lábára, sárga lap. Mohl ívelte be a labdát az ötösön belülre, Germán a védőt megelőzve a földre fejelte, Horváth D. védett.

16. perc: Most a 16-oson kívülről, annak bal oldali sarkához közel jár a szegedi szabadrúgás. Jovanovics beívelését Horváth D. kiöklözte.

13. perc: Szegedi szabadrúgás kissé jobbról, kb. 22 méterre az ajkai kaputól. Germán végezte el, két méterrel szállt fölé a meccs első kapura lövési kísérlete.

6. perc: A Szeged irányít, az Ajka agresszíven védekezik.

3. perc: Már három ajkai szabálytalanság volt.

1. perc: Kék-feketében a Szeged, fehér-zöldben az Ajka.A hazaiak kezdték a játékot.

 

Bemelegítés (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)
Bemelegítés (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)


A Szeged keretében egyetlen változás volt: Hudák Martin a kevés játéklehetőség miatt Soroksárra igazolt, és pályára is lépett a Siófokon 3
–2-es sikert aratott új csapatában a 85. percben.

Az Ajka legnagyobb hiányzója a góllistát vezető Nagy Mihály Krisztián, helyette minden bizonnyal Zamostny Balázs játszik majd centert.

A Szeged-Csanád A éppen az ellenkező utat járja be: most szinte mindenki a szakmai stáb rendelkezésére áll, Kóródi Nándor azonnal a kezdőbe is került, Varga Szabolcs és Kárász Krisztián a kispadon kapott helyett.

Mindössze öt cserejátékost nevezett az Ajka a mérkőzésre, amelyen karantén, sérülés és eltiltás miatt tíz labdarúgójára nem számíthat Kis Károly vezetőedző.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, mire megy a hármas győzelmi sorozata után legutóbb a Vasas vendégeként alulmaradó Szeged a hullámzó teljesítményt nyújtó, de az előző fordulóban az élmezőnyös Gyirmót ellen mind a három pontot begyűjtő Ajkával szemben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik