NB II: Serie A-s klub érdeklődik a ZTE tehetsége iránt

Vágólapra másolva!
2019.01.14. 13:32
A ZTE FC NB II-es labdarúgócsapata már Törökországban edzőtáborozik. Nem tartott a csapattal az együttes 17 éves játékosa, Horváth Krisztofer, mivel érdeklődik iránta az olasz Serie A-ban szereplő SPAL – számolt be róla a zaol.hu.

Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója a részletekkel kapcsolatban a megyei portálnak röviden annyit mondott, hogy ha mégsem lesz megállapodás a Serie A 16. helyén álló olasz klubbal, akkor Horváth Krisztofer is a csapat után utazik Törökországba, az edzőtáborba.

A 17 éves játékos már az előző bajnokságban bemutatkozott a ZTE FC felnőttegyüttesében, a 2018–2019-es kiírásban pedig az NB II-ben kétszer kezdőként, 12 alkalommal csereként jutott szóhoz, és egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik