NB II: Pihenni? Ugyan már! – Kaposvár–Szparival rajtol a bajnokság

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 13:59
null
Új idény, új kihívás, de az edző a régi – Kaposváron továbbra is Waltner Róbert irányíthatja a Rákóczit a kispadról (Fotó: Nemzeti Sport)
A Kaposvári Rákóczi–Nyíregyháza Spartacus mérkőzéssel szombaton elrajtol a másodosztályú labdarúgó-bajnokság – a hazai csapat edzője, Waltner Róbert gyengülő keretről és a céljairól is beszélt.

 

Nem sok ideje maradt a pihenésre: Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi edzője június 27-én még a kispadon irányította csapatát az Újpest FC ellen, majd szabadság helyett folytatta a munkát az immár NB II-es klubnál…

„Amikor szombaton lefújták a meccset, egy napot szusszantam, majd hétfőn újra munkába álltam – mondta lapunknak Waltner Róbert, a Rákóczi edzője, aki a nyáron lejáró szerződését egy évvel hosszabbította meg. – A játékoskeret ügyeit kellett intézni, ki marad, ki nem, hogyan lehetne megerősíteni az állományunkat, milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre, mennyi pénzből gazdálkodhatunk. Az igazat megvallva, egyáltalán nem sikerült feltöltődnöm, gyakorlatilag szabadság nélkül vágok neki az új idénynek. A családom nyújtotta támasz ad erőt a folytatásra. Ugyanakkor nem szabad panaszkodni, ebben a helyzetben kell teljesítenem. Sajnos a keretünk egyelőre gyengült, meghatározó futballisták sora távozott, elég Ádám Martin, Nagy Richárd, Fodor Marcell, Hegedűs Dávid, Bévárdi Zsombor, Antun Palic vagy Dinko Trebotic nevét említenem. Ez idáig hatan érkeztek, Erdei Carlo, Földi Botond, Szarka Ákos, Varjas László, Varjas Zoltán és Szabó Bálint, aki korábban szerepelt a Fehérvárban, míg legutóbb a Budaörsben futballozott. Mindenképpen szeretnénk még szerződtetni labdarúgókat, de a kezünk meg van kötve, hiszen a büdzsénk szűkös. Meglátjuk, kiket tudunk magunkhoz csábítani, dolgozunk rajta. Időre van szükségünk, hiszen február óta összesen tizennégy játékos távozott tőlünk, így teljesen új csapatot kell kialakítanom, s ez nem megy egyik napról a másikra. Hogy miért olyan fontos az összeszokottság? Talán jó példa erre a Honvéd II elleni felkészülési mérkőzésünk: volt olyan szituáció, amikor két új játékosunk nem értette meg egymást, így odalett a helyzetünk.”

JÓ ÉRZÉSEKKEL ÉS JÓ ERŐBEN

Miközben sokan már előre odaadták a feljutó helyeket a DVSC-nek és a Vasasnak, a másodosztályban egymást érik majd az olyan mérkőzések, amelyeken nagy múltú, alapesetben szintén a feljutásra vágyó csapatok találkoznak. Ebbe a kategóriába tartozik a bajnokság nyitó meccsét játszó Kaposvári és a Nyíregyháza is.

„A klub célja, hogy az első öt között végezzünk, a feljutás most még nem elsődleges, de természetesen azt szeretnénk, hogy minél jobban szerepeljünk – mondta el a nem éppen rövid utazás közepette, a Kaposvárra tartó nyíregyházi csapatbuszon ülve Fodor Ferenc, a Szpari 29 éves csapatkapitánya. – Azt a lehetőséget is szeretnénk meglovagolni, hogy kiemelt figyelem övezi most a másodosztályú bajnokságot, több párosításban is magas nézőszámra van esély. Egy biztos, erőnléti gondjaink nem lehetnek, mert a Gálhidi György vezette új szakmai stáb irányításával sokat, olykor napi hármat edzettünk. Ezáltal jó fizikai állapotba kerültünk, azzal együtt is, hogy március óta nem játszottunk tétmeccset. Nagyon vártuk már, hogy vége legyen e különös időszaknak, én bizakodva várom a bajnokságot és a nyitányt is – annak ellenére, hogy a magasabb osztályból érkező Kaposvár előnyt élvez velünk szemben. Ezt szeretnénk eltüntetni. Annak külön is örülök, hogy ebben a hőségben esti, vélhetően hangulatos meccset játszunk.”

B. T.

A Nyíregyháza ellen biztosan nem léphet pályára Szarka Ákos, pedig a korábban Diósgyőrben is szereplő csatár erősítést jelenthetne.

„Ákos egyelőre nincs megfelelő fizikai állapotban, ráadásul még néhány papírja sem érkezett meg, ezért rá még nem számíthatok. A Szpari, mint a legtöbb csapat, egyelőre »sötét ló«, hiszen az NB II-ben négy és fél hónapja nem rendeztek bajnokit a koronavírus-járvány miatt, így bár nyilván figyeltük az edzőmeccseit, bizonytalan, mire számíthatunk tőle. Nyilván szeretnénk győzelemmel rajtolni hazai pályán. Egyelőre nehéz megjósolni, mire lehetünk képesek ebben az idényben, hiszen mint említettem, a legtöbb játékos még nem ismeri kellően egymást, és más-más erőnléti állapotban vannak. A Vasas és a Debrecen kiemelkedik a mezőnyből, az ő lehetőségeikkel nem lehet versenyre kelni, ettől függetlenül bízom benne, hogy jól szerepelünk.”

A hírek szerint Waltner Róbertet a ZTE FC kereste meg a bajnoki szünetben, de mivel egyelőre nincs pro licences képesítése, nem rá, hanem Boér Gáborra esett a zalaegerszegi vezetők választása – Kaposváron tehát folytatódhatott a munka.

„Természetes, hogy mindenki feljebb vágyik, jó érzés volt az NB I-ben dolgozni az elmúlt egy évben, s szeretnék is még az élvonalban edzősködni. De most nem ezzel foglalkoznom, csak az érdekel, hogy jó csapatot alakítsunk ki Kaposváron.”

 

 

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ

Augusztus 1. (szombat)

20.00:
Kaposvári Rákóczi FC–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)
Augusztus 2. (vasárnap)

17.30:
Soroksár–Debreceni EAC
17.45:
Debreceni VSC–Budaörs (Tv: M4 Sport)
19.00:
Pécsi MFC–Dorogi FC
19.00:
FC Ajka–ETO FC Győr
19.00:
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre
19.00:
Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár
19.00:
Szolnoki MÁV FC–Szentlőrinc
19.00:
BFC Siófok–Szombathelyi Haladás
20.00:
Vasas FC–Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik