NB II: öten távoztak Tiszakécskéről, négyen érkeztek – Máté János is

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.10. 20:43
Fábio, Durso Giuliano, Kovács Dávid, Puskás Zoltán és Polyák Kristóf távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécske LC-től, míg Temesvári Attila, Farkas Norbert, illetve – ahogyan korábban már hírt adtunk róla – Lukács Dániel és Máté János érkezett az együtteshez – számolt be róla a klub honlapja, a tiszakecskefoci.hu.

A csapat stabilitásának, vérfrissítésének érdekében természetesen szükségünk volt változtatásokra – mondta Nyilas Elek szakmai igazgató a klub honlapján. – Azok a játékosok, akik az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséget kaptak, elhagyhatták keretünket, annak érdekében, hogy más együttesnél bizonyíthassanak. Fábio, Durso Giuliano és Kovács Dávid távozott, nekik nem sikerült stabilan beverekedniük magukat a csapatba. Mellettük távozott még Puskás Zoltán és Polyák Kristóf, őket azért említem külön, mert az elmúlt évek meghatározó tiszakécskei futballistái voltak – mindketten az NB III-as Kecskeméthez távoztak a két klub közötti együttműködés értelmében. Nem kizárt az sem, hogy még lesznek távozók ebben az időszakban. A keretünkhöz Temesvári Attila és Lukács Dániel érkezett kölcsönbe a Budapest Honvédtól, míg Farkas Norbert Mosonmagyaróvárról, Máté János Pécsről csatlakozott hozzánk.” A csapat stabilitásának, vérfrissítésének érdekében természetesen szükségünk volt változtatásokra – mondta Nyilas Elek szakmai igazgató a klub honlapján. – Azok a játékosok, akik az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséget kaptak, elhagyhatták keretünket, annak érdekében, hogy más együttesnél bizonyíthassanak. Fábio, Durso Giuliano és Kovács Dávid távozott, nekik nem sikerült stabilan beverekedniük magukat a csapatba. Mellettük távozott még Puskás Zoltán és Polyák Kristóf, őket azért említem külön, mert az elmúlt évek meghatározó tiszakécskei futballistái voltak – mindketten az NB III-as Kecskeméthez távoztak a két klub közötti együttműködés értelmében. Nem kizárt az sem, hogy még lesznek távozók ebben az időszakban. A keretünkhöz Temesvári Attila és Lukács Dániel érkezett kölcsönbe a Budapest Honvédtól, míg Farkas Norbert Mosonmagyaróvárról, Máté János Pécsről csatlakozott hozzánk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik