NB II: Nyilasi és Bakos az újonchoz igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.22. 19:15
Nyilasi Bálint (Sopron) és Bakos Szabolcs (Tatabánya) a Csákvárban folytatja pályafutását – tudtuk meg a labdarúgó NB II újoncának hivatalos honlapjáról.

„Ma délután megegyeztem két kiszemeltünkkel – idézi a honlap Nagy Sándor tulajdonost. – Már tavaly is szerettük volna megszerezni a Vasasban, majd Baján, legutóbb pedig Tatabányán futballozó Bakos Szabolcsot, ám akkor nem sikerült. Most azonban szabaddá vált a 27 éves középpályás, lecsaptunk rá, és gyorsan meg is egyeztünk. A másik új fiú a Ferencvárosban nevelkedő, az elmúlt szezont Sopronban töltő, 24 éves Nyilasi Bálint, akire támadó középpályásként és csatárként is számíthat Bognár György vezetőedző."Nagy Sándor tulajdonost. – Már tavaly is szerettük volna megszerezni a Vasasban, majd Baján, legutóbb pedig Tatabányán futballozó Bakos Szabolcsot, ám akkor nem sikerült. Most azonban szabaddá vált a 27 éves középpályás, lecsaptunk rá, és gyorsan meg is egyeztünk. A másik új fiú a Ferencvárosban nevelkedő, az elmúlt szezont Sopronban töltő, 24 éves Nyilasi Bálint, akire támadó középpályásként és csatárként is számíthat Bognár György vezetőedző."

Ezzel nem fejeződött be az erősítés, a színfalak mögött több labdarúgóval is zajlanak a tárgyalások.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Bakos Szabolcs (szabadon igazolható, legutóbb Tatabánya FC), Gelei Vince (DVTK), Nyilasi Bálint (szabadon igazolható, legutóbb Soproni VSE-GYSEV)
Távozott/távozhat: Horváth Roland (?)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik