NB II: nyáron jött, máris távozik a Haladás támadója

Vágólapra másolva!
2019.12.30. 11:08
null
Novák Csanád 25 évesen már a hetedik klubjától távozott (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Az őszi szezon zárását követően immár a harmadik labdarúgója szerződését szüntette meg a labdarúgó NB II-ben szereplő Haladás: hétfőn Novák Csanád távozását jelentették be a szombathelyiek.

A nyáron szerződtetett 25 éves támadó ősszel kilencszer kezdőként, hét alkalommal csereként lépett pályára az NB II-ben, három gólt szerzett.

A Haladást megelőzően az ETO-ban, Kecskeméten, a Vasasnál, Gyirmóton, Mezőkövesden és Zalaegerszegen is futballozó, korábbi U20-as válogatott Novák előtt Gaál Bálint és Eszlátyi István szerződését bontotta fel a Haladás, amelynél a Nemzeti Sport információi szerint hétfőn bejelentik, hogy Mátyus János lesz az új vezetőedző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik