NB II: megvan a Békéscsaba új edzője, NB III-as bajnoktól jön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 08:01
null
Schindler Szabolcs az Ajka trénereként a DVSC elleni tavaszi kupameccsen (Fotó: Török Attila)
A csapat korábbi játékosa, Schindler Szabolcs lett a Békéscsaba 1912 Előre új vezetőedzője – jelentette be kedd reggel hivatalos honlapján az NB II-es labdarúgócsapat.

A 44 éves, pro-licences szakember mindenben megegyezett a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosával és vezetőségével, így a lila-fehér klubnál folytatja pályafutását.

Schindler Szabolcs 2017 nyarától egy éven át a Dorog vezetőedzője volt, majd a legutóbbi idényben az Ajkát irányította, és az NB III Nyugati csoportjában megszerzett bajnoki címmel feljuttatta csapatát az NB II-be.

Schindler játékosként kétszer nyert Magyar Kupát (MTK, Honvéd), és két éven keresztül, 2003 és 2005 között Békéscsabán futballozott, 50 mérkőzésen lépett pályára – összegez a csabaiak hivatalos honlapja.

A csapat felkészülése június 20-án kezdődik.

A legutóbbi idényben a Békéscsaba az NB II hatodik helyén végzett, vezetőedzője, Boér Gábor pedig a napokban a szintén második ligás ETO FC Győr szakvezetője lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik