NB II: „Megmutatkozott a Vasas tartása és lelkiereje”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.08.24. 09:40
Mint beszámoltunk róla, a Vasas FC kétgólos hátrányból 2–2-es döntetlent ért el hazai pályán a Haladás ellen az NB II 5. fordulójában. A mérkőzés után Silye Erik (Vasas) és Csilus Tamás (Haladás) nyilatkozott az NSO Tv-nek.

„Az volt a gond, hogy nem zártuk le a meccset időben. Ha az első félidő végén, vagy a második játékrész elején ezt megtesszük, akkor más mérkőzésről beszélünk. A futball ilyen, nálunk kimaradtak a helyzetek, ez megbosszulta magát” – mondta Csilus Tamás. „Az volt a gond, hogy nem zártuk le a meccset időben. Ha az első félidő végén, vagy a második játékrész elején ezt megtesszük, akkor más mérkőzésről beszélünk. A futball ilyen, nálunk kimaradtak a helyzetek, ez megbosszulta magát” – mondta Csilus Tamás.

Csilus szerint ugyanezen az úton kell továbbmennie a Haladásnak, de nem gondolkoznak előre, nem számolgatnak – valamikor mindenképp vissza akarják juttatni a szombathelyi együttest az NB I-be.

A mérkőzésen szintén eredményes Silye Erik is nyilatkozott honlapunknak.

„A hatvanadik percig a Haladás semlegesítette a játékunkat, de utána megmutatkozotta tartása és a lelkiereje a csapatunknak. Így sem lehetünk elégedetlenek, hiszen megőriztük a veretlenségünket, bár nem így akartuk” – mondta Silye Erik.

A Vasas játékosa úgy véli, az utolsó húsz perc biztató az együttesre nézve, amelynek még kicsit össze kell szoknia. Hozzátette, az új játékosok is hamarosan bizonyítani fognak.

LABDARÚGÓ NB II
5. FORDULÓ
VASAS–SZOMBATHELYI HALADÁS 2–2
(0–1)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2285 néző. Vezette: Káprály M. (Szalai B., Márkus T.)
VASAS: Jova – Hinora, Litauszki, Tóth B. (Csató M., 60.), Silye – Pekár (Kleisz, a szünetben), Hidi M. S., Szatmári L. – Radó, Birtalan (Vernes, 73.), Balajti
Vezetőedző: Bene Ferenc
HALADÁS: Verpecz – Schimmer (Kelemen D., a szünetben), Mocsi, Devecseri (Németh Milán, 76.) – Tóth D., Csilus, Holdampf, Kiss B., Bosnjak – Medgyes Z., Szalay (Szekér Á., 57.).
Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Silye (81.), Hinora (85.), ill. Mocsi (20.), Csilus (57.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik