NB II: megegyezés született Fejes János ügyében – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 21:04
Mint korábban beszámoltunk róla, a másodosztályú Ceglédi VSE labdarúgócsapatánál próbázó Fejes János úgy csomagolt össze és távozott klubjától, az NB III-as Jászberénytől, hogy az NB II-es klub még nem kereste meg a jászberényieket a balhátvéd átigazolásával kapcsolatban. Az ügy azóta megoldódott, a ceglédi vezetők megegyeztek a harmadik ligás egylettel.

„Az NB II-es klub vezetői ma délelőtt megkerestek Fejes János ügyében, és gyorsan sikerült is megállapodnunk az átigazolásról – mondta a Jászberény honlapján a klub elnöke, Gottdiener Lajos. – Így minden akadály elhárult az elől, hogy játékosunk Cegléden szerepeljen a jövőben.”„Az NB II-es klub vezetői ma délelőtt megkerestek Fejes János ügyében, és gyorsan sikerült is megállapodnunk az átigazolásról – mondta a Jászberény honlapján a klub elnöke, Gottdiener Lajos. – Így minden akadály elhárult az elől, hogy játékosunk Cegléden szerepeljen a jövőben.”

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, Fejes János fél évre írt alá a ceglédiekhez. A 25 esztendős balhátvéd a Honvédban nevelkedett, míg az NB III Keleti csoportjában harmadik helyen telelő Jászberényben az ősszel 15 bajnokin egy gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDI VSE-NÉL
Érkezők: Fejes János (Jászberény), Földi Botond (Mezőkövesd – kölcsönbe), Varjas Zoltán (Mezőkövesd – kölcsönbe)
Távozók: Asztalos Dávid (Monor, szabadon igazolhatóként), Nánási Balázs (szabadon igazolható), Nyilas Elek (szabadon igazolható), Tímári Norman (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik