NB II: Lipták és az exfradista is távozik a Gyirmóttól

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 20:19
null
Lipták Zoltán 2019-ben érkezett a Gyirmóthoz, és máris távozik (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Négy játékos távozását jelentette be a Gyirmót FC Győr. A klub hivatalos honlapja szerint eldőlt, hogy a lejáró szerződésű futballisták közül Koltai Tamással, Lipták Zoltánnal és Villám Balázzsal sem hosszabbítanak, míg Tóth Bence szerződését felbontják az NB II csonka idényében 7. helyen záró csapatnál.

Ahogyan a kisalfold.hu-ra hivatkozva korábban már előre jeleztük, nagy játékosmozgás várható a Gyirmótnál. A megyei hírlap május végén legalább hat játékos távozását vetítette előre. Most összesen négy, három egyébként is lejáró szerződésű futballista (Koltai, Lipták és Villám), valamint a korábbi információk szerint 2021 nyaráig érvényes kontraktusú, FTC-nevelés Tóth Bence búcsúját jelentette be hivatalosan is az alakulat.

A klub Facebook-oldalán megjelentek szerint a 2020–2021-es keret kialakítását a lejáró szerződésű játékosokkal való tárgyalásokkal kezdték, így dőlt el a fenti hármas távozása. Korábban a Kisalföld arról számolt be, hogyRusák Edvárd, Lázár Patrik és Krebsz Máté megállapodása is kifut a nyáron, ám velük kapcsolatban egyelőre nem tett bejelentést a sárga-kék mezes alakulat.

A FÉLBESZAKÍTOTT BAJNOKSÁG ZÁRÓ TABELLÁJA
1. MTK Budapest 27 18 5 4 60–33 +27 59
2. Budafoki MTE 27 16 6 5 42–23 +19 54
3. Vasas FC 27 14 5 8 55–39 +16 47
4. FC Csákvár 26 13 4 9 40–43 –3 43
5. BFC Siófok 26 11 9 6 40–31 +9 42
6. ETO FC Győr 27 11 8 8 36–32 +4 41
7. Gyirmót FC Győr 27 10 8 9 32–29 +3 38
8. Nyíregyháza Spartacus FC 27 11 2 14 45–45 0 35
9. FC Ajka 26 10 5 11 41–40 +1 35
10. Soroksár SC 26 10 5 11 38–44 –6 35
11. Budaörs 26 10 4 12 38–37 +1 34
12. Szeged-Csanád Grosics 26 8 10 8 31–29 +2 34
13. Dorogi FC 26 9 6 11 29–29 0 33
14. Kazincbarcika 27 8 9 10 33–38 –5 33
15. Békéscsaba Előre 26 8 8 10 30–35 –5 32
16. Szolnoki MÁV FC 26 7 10 9 22–27 –5 31
17. Szombathelyi Haladás 27 7 9 11 32–34 –2 30
18. Tiszakécske VSE 27 7 5 15 25–50 –25 26
19. Vác FC 27 2 6 19 17–48 –31 12
20. Balmazújváros




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik