NB II: kulcsjátékosok térnek vissza a Soroksárba, hárman kidőltek

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 07:30
Felépült sérüléséből Huszák Tamás, Frőhlich Roland és Farkas II Balázs is, így Lipcsei Péter, a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár vezetőedzője mindhárom játékosra számíthat a vasárnapi, Csákvár elleni mérkőzésen – számolt be róla a klub honlapja.
A 31 éves Frőhlich Rolandnak térdsérülés miatt kellett kihagynia hosszabb időt, a szintén 31 esztendős Huszák Tamás hasfalhúzódás miatt hiányzott az elmúlt hetekben, míg az ugyancsak 31 éves Farkas II Balázs vádlisérülés miatt pihent.

Mostanra mindhárom kulcsjátékos felépült – egy hete, az MTK elleni felkészülési mérkőzésen már szerepet is kaptak, így nincs akadálya, hogy a Csákvár elleni bajnokin is lehetőséghez jussanak, már ha Lipcsei Péter vezetőedző szerepet szán nekik.

A közelmúltban azonban a Soroksár keretében kidőlt a sorból Pál András, Csernik Kornél és Völgyi Dániel is. Mindannyiuknak csak kisebb sérülése van, viszont a Csákvár elleni meccset biztosan kihagyják.

Rajtuk kívül a megműtött Szpirulisz Markosz maródi hosszabb ideje, ő ebben a naptári évben már nem is léphet pályára.

A Soroksár az NB II 13. fordulójában vasárnap 14.30-tól fogadja hazai pályán a Csákvárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik