NB II: közel kétméteres csatár a Haladás ötödik téli igazolása

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.28. 11:03
A labdarúgó NB II-ben a 18. helyen álló Szombathelyi Haladás szerződtette Tóth Barnát, az ősszel a Nyíregyháza Spartacusban szereplő 24 éves támadót.

A 198 centiméter magas csatár az UTE-ban és a Budapest Honvédban nevelkedett, futballozott Vácon, Siófokon és Monoron. Tóth Barna a nyáron írt alá a Szparihoz, amelyben az ősszel tizenöt NB II-es találkozón összesen háromszor talált be. Tóth többek között végigjátszotta a Haladás ellen 3–1-re megnyert találkozót.

Tóth közös megegyezéssel szerződést bontott Nyíregyházán, a Halival fél plusz egy évre szóló megállapodást kötött – számolt be róla a haladas.hu.

Az ősszel kevés játéklehetőséghez jutó Tóth Martin és Petró Balázs közös megegyezéssel szerződést bontott a szombathelyi egyesülettel. Séllei Árpád, a vasiak ügyvezetője elmondta, a Haladás nem tervez több játékost igazolni a télen.

Ugyancsak két játékos távozik a másodosztályban tizenötödik helyen telelő Ajkától. Az NB III-as bajnokcsapatban alapembernek számító Kovács Gergő és Oláh László egyaránt felbontotta szerződését. Utóbbi hazatér, s Békéscsabán folytatja pályafutását – olvasható az fcajka.hu-n.Tóth Barna a nyáron írt alá a Szparihoz, amelyben az ősszel tizenöt NB II-es találkozón összesen háromszor talált be. Tóth többek között végigjátszotta a Haladás ellen 3–1-re megnyert találkozót.

Tóth közös megegyezéssel szerződést bontott Nyíregyházán, a Halival fél plusz egy évre szóló megállapodást kötött – számolt be róla a haladas.hu.

Az ősszel kevés játéklehetőséghez jutó Tóth Martin és Petró Balázs közös megegyezéssel szerződést bontott a szombathelyi egyesülettel. Séllei Árpád, a vasiak ügyvezetője elmondta, a Haladás nem tervez több játékost igazolni a télen.

Ugyancsak két játékos távozik a másodosztályban tizenötödik helyen telelő Ajkától. Az NB III-as bajnokcsapatban alapembernek számító Kovács Gergő és Oláh László egyaránt felbontotta szerződését. Utóbbi hazatér, s Békéscsabán folytatja pályafutását – olvasható az fcajka.hu-n.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Devecseri Szilárd (ZTE), Rácz Ferenc (szabadon igazolhatóként, legutóbb Kozármisleny), Schimmer Szabolcs (Sárvár), Tóth Barna (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Verpecz István (szabadon igazolhatóként, legutóbb Balmazújváros)
Távozók: Gaál Bálint (ETO FC Győr), Eszlátyi István (?), Jurij Habovda (ukrán-magyar, ?), Novák Csanád (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Nyári Patrik (Mol Fehérvár – kölcsönből vissza), Petró Balázs (?, szabadon igazolható), Tóth Martin (?, szabadon igazolható)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL
Érkezők: Tar Zsolt (ETO FC Győr), Tóth Gergely Csaba (Kaposvár), Zamostny Balázs (Siófok)
Távozók: Bonivárt Erik (Vác – még novemberben), Kovács Gergő (?, szabadon igazolható), Major Norbert (Veszprém), Molnár Dominik (Paksi FC II, kölcsönből vissza, onnan NK Nafta Lendava 1903 – Szlovénia, kölcsönbe), Oláh László (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Pákai Gergő (befejezte pályafutását), Szabó Norman (Csákvár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik