NB II: korábbi ferencvárosi védő is érkezett az MTK-hoz

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.09. 21:14
Két védővel bővült az NB II-be kieső MTK labdarúgócsapatának kerete: Nagy Zsombor hosszú távú megállapodást, míg Fülöp Noel egyéves szerződést írt alá a kék-fehérekhez – jelentette be hivatalos honlapján a fővárosi klub.

A 21 esztendős Nagy Zsombor az MTK saját nevelésű játékosa, végigjárta a klub korosztályos együtteseit, az első csapatban tétmérkőzésen a 2017–2018-as idényben mutatkozott be. Az előző évadot a rendszeres játéklehetőség érdekében kölcsönben Dorogon töltötte, ahol 35 bajnokin két gólt szerzett.Nagy Zsombor az MTK saját nevelésű játékosa, végigjárta a klub korosztályos együtteseit, az első csapatban tétmérkőzésen a 2017–2018-as idényben mutatkozott be. Az előző évadot a rendszeres játéklehetőség érdekében kölcsönben Dorogon töltötte, ahol 35 bajnokin két gólt szerzett.

Michael Boris vezetőedző jól ismeri Nagyot, hiszen korábban az U21-es válogatott keretébe is meghívta.

A 31 éves Fülöp Noel élvonalbeli rutinnal is rendelkezik, 2008 és 2012 között az FTC alkalmazásában állt, a zöld-fehéreknél az NB I-ben 11 meccsen lépett pályára. Nagyhoz hasonlóan Fülöp is lehetőséget kapott az MTK összes nyári felkészülési találkozóján, melyeken jó benyomást tett a szakmai stábra. Fülöp szélső és belső védőként is bevethető.

Az MTK-val kapcsolatos további hír – jegyzi meg a klubhonlap –, hogy Gengeliczki Gergő szerződése lejártával távozik a kék-fehérektől.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Deák István
(szerbiai, Napredak Krusevac – Szerbia), Demjén Patrik (Budaörs – kölcsönből vissza), Bese Balázs (Vasas – kölcsönből vissza), Fülöp Noel (Monor), Gréczi Márton (Tiszakécske – kölcsönből vissza), Karacs Dániel, Szabó Dominik, Kovács Botond, Sági Milán, Szuhodovszki Soma, Szerencsi Miklós, Palincsár Martin, Farkas Norbert (mind Monor – kölcsönből vissza), Kovács Máté, Varasdi Dániel (mindketten az U19-es csapatból), Lustyik Levente (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Mezei Szabolcs (Békéscsaba – kölcsönből vissza ?), Nagy Zsombor (Dorog – kölcsönből vissza), Simon András (Paksi FC), Somodi Bence (Kazincbarcika), Szatmári István (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Talabér Attila (Vasas – kölcsönből vissza)
Távozók: Stephen Amankona (ghánai, ?), Nasiru Zakari Banahene (ghánai, ?), Balogh Béla (?), Demjén Patrik (Budaörsi kölcsön után ZTE), Ulysse Diallo (mali, ?), George Patrick Ikenne-King (nigériai, ?), Gera Dániel (Újpest?), Hinora Kristóf (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth László (?), Artem Kicsak (ukrán, ?), Kulcsár Tamás (Budaörs), Nagy Barnabás (Ajka – kölcsönbe), Slobodan Mihajlovic(osztrák, ?), Talabér Attila (Szeged-Csanád GA), Torghelle Sándor (?), Jevhen Szelin (ukrán, Anorthoszisz Famaguszta – Ciprus), Vass Ádám (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik