NB II: Kondás Elemér meccsen járt, ő lesz az új vezetőedző?

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.03.22. 10:37
null
Kondás Elemér dolgozna az NB II-ben (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport információja szerint Zoran Szpisljak szinte biztosan távozik a labdarúgó NB II-ben kilencedik helyen álló Békéscsaba vezetőedzői posztjáról. Nem kizárt, hogy helyét az ősszel a DVSC-t elhagyó Kondás Elemér veszi át.

Kondás Elemér a Kórház utcában járt. A hétvégén bepattant az autójába, a girbegurba 47-es főúton Debrecenből levezetett Békéscsabáig, ivott egy üdítőt az emeleti VIP-teremben, majd a lelátóra felülve végignézte a lila-fehérek hétvégi, a Kisvárda ellen 0–0-val záruló bajnokiját. Többen is meglepve fedezték fel a Loki korábbi sikeredzőjét, és miután Zoran Szpisljak vezetőedző éppen három nappal korábban ajánlotta fel lemondását az elöljáróknak, nyomban beindult a találgatás: Kondás Elemér lesz az Előre új edzője?

„Nem tudok róla… – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére az 53 esztendős tréner, aki a debreceniekkel két bajnoki címet, egy bronzérmet és két Magyar Kupát nyert. – Pásztor József szakmai igazgató társaságában néztem végig a meccset, de szó sincs arról, hogy tárgyalni érkeztem a klubhoz. Már akkor megbeszéltük a barátommal, hogy megnézem a mérkőzést, amikor Zoran Szpisljak még be sem jelentette, hogy lemond. Amúgy sejtettem, hogy pletyka lesz belőle.”

A Debrecen kispadjáról hét hónappal ezelőtt távozó edző neve az utóbbi időben több egyesületnél is felvetődött, a Nyíregyháza, a Diósgyőr, a Mezőkövesd és most a Békéscsaba kispadján is „látták” már. Kondás Elemér csak annyit mondott, a magyar labdarúgásban sok mindent lehet hallani, csakhogy a kövesdiek és a nyíregyháziak nem is keresték, Diósgyőrben pedig nem rá esett a választás. Most viszont Békéscsabán üres a kispad, kérdés, az éveken át az NB I-ben dolgozó, sikerekhez szokott edző vállalna-e munkát a másodosztályban.

„Miért ne vállalnék? – kérdezett vissza a rutinos szakember. – Nem tagadom, hiányzik a munka, az öltöző légköre… Csakhogy az NB I-ben nagyon nehéz kispadhoz jutni, a legtöbb helyen külföldi edzőkben látják a megoldást. Ez van. Mindenesetre akadnak érdeklődők, meglátjuk, miként alakul a jövőm.”

Mi azért nem zárnánk ki, hogy Kondás Elemér mégiscsak Békéscsabán köt ki. A lila-fehérek az idén már aligha lépnek látványosan előre, ám az NB II egyik legnagyobb múltú egyesülete, ha több pénzt szánnának a keret megerősítésére, a következő idényben könnyedén feljuthatna az élvonalba. Arról se feledkezzünk meg, hogy éppen a közelmúltban kezdték el a Kórház utcai stadion felújítását, a régi ülőhelyes lelátó már eltűnt, hamarosan új, modern miniaréna épül Békéscsabán (is).

Zoran Szpisljak jövőjéről egyelőre nem döntöttek a klubnál, ám úgy tudjuk, a tréner és Barkász Sándor tulajdonos kedd délután találkozott, hogy pontot tegyen az ügy végére – szinte biztosra vehető, hogy a szerb tréner távozik a klubtól. A hétvégi, Kisvárda elleni találkozón az eddigi másodedző, Boér Gábor ült a kispadon, ám hosszú távon aligha bízzák rá a profi keret irányítását. Ezt jelzi az is, hogy a klub elnöksége hamarosan összeül, hogy megbeszélje, milyen koncepció alapján választ új vezetőedzőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik