NB II: Komjáti is a kalapban a ZTE-nél, jövő héten dönthetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.05. 12:48
Az NB II-ben szereplő Zalaegerszegi TE-nél március elején új tulajdonos, a Végh Gábor nevével fémjelzett cég vette át a labdarúgócsapatot működtető részvénytársaság irányítását, s már akkor tudni lehetett, hogy Lendvai Miklós vezetőedző csak a szezon végéig marad. Az új vezérigazgató, Devecz Miklós sem tétlenkedett, az idény végéhez közeledve sorra tárgyalt a lehetséges utódokkal.

Szó volt arról, hogy Gellei Imre lesz a szakmai igazgató, majd amikor a ZTE korábbi mestere csak tanácsadói, segítői szerepet vállalt volna, előtérbe került Róth Antal esetleges szerepvállalása. Márton Gábor érkezése is szóba került, most pedig már a Békéscsabáról távozó Komjáti András nevét emlegetik.

A Nemzeti Sport megkeresésére a szakember elmondta, valóban beszélt a ZTE tulajdonosával, ám azt túlzás lenne tárgyalásnak nevezni, viszont Végh Gábortól tudja, az ő neve is szerepel a jelöltek között, egyelőre azonban érdemi lépés nem történt az ügyben.

A hatvanesztendős Komjáti András nem ismeretlen a városban, tíz éve Gellei Imre segítőjeként dolgozott már a ZTE-nél.

Kocsárdi Gergely, a ZTE új klubigazgatója eközben a zaol.hu-nak azt mondta, hogy két szakemberrel előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, de a jövő hét vége előtt nem nevezik meg a csapat új vezetőedzőjét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik