NB II: Komjáti András társedző lesz Békéscsabán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.04. 13:00
A Videoton FC fiókcsapatától érkezik a Békéscsaba 1912 Előre SE-hez Komjáti András, aki társedzőként fog dolgozni Pásztor József vezetőedző mellett.

„Tájékoztatjuk a sportot szerető közvéleményt, hogy a Békéscsaba 1912 Előre SE NB II-es labdarúgó csapatához Pásztor József vezetőedző mellé, a megüresedő szakmai stáb erősítésére Komjáti András társedző érkezik, a korábbi közleményünknek megfelelően a vezetőedzői feladatokat Pásztor József látja el. Az Előre Futball Zrt. igazgatósága" – olvasható a klub közleménye a beol-hu Békés megyei hírportálon, a beol.hu-n.

Mint ismeretes, a szakmai stábban azt követően lett üresedés, hogy Dajka László korábbi vezetőedző a Nyíregyháza elleni vereség után távozott a csapattól.

Komjáti András 1953-ban született, labdarúgóként a Győri Dózsából került a Vasasba, ahol 1970 és 1990 között 433 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és negyvennégy gólt szerzett, egy alaklommal a válogatottban is szerepelt. Edzőként 1991 óta dolgozik. Először a Vasas, majd az MTK utánpótláscsapatait irányította, majd több alkalommal a Vasas első csapatát is irányította, de dolgozott a DVSC-nél és a Sopronnál is, az NB I-ben legutóbb 2011-ben dolgozott a Vasasnál, majd tavaly a Videoton NB III-as csapatánál nevezték ki szakvezetőnek.

A pro-licences szakember a hét végén még a Videoton II kispadján ül, majd hétfőn kapcsolódik be a munkába Békéscsabán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik