NB II: kifakadt az elnök a piros lap miatt, nem is volt érintés!

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 20:15
null
Nyíregyházán nem voltak elégedettek Hanyecz Bence játékvezető tevékenységével (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Nagyon paprikás mérkőzést vívott az NB II-ben a hétvégén a Nyíregyházi Spartacus és a Soroksár labdarúgócsapata, amelyet a hazai 3–2-es vezetés ellenére 5–3-ra a vendégek nyertek meg. A végén az egyik hazai játékos piros lapot kapott, mint utólag kiderült, igencsak érdekes körülmények között.

Hanyecz Bence játékvezetőnél több nyíregyházi is hevesen reklamált már a lefújás után, a legidegesebben a támadó Hornyák Marcell, aki a nyiregyhazaspartacus.hu szerint mérgesen ezt kérdezte Hanyeczéktől: „Ezért jöttetek ide?”. A játékos gesztusai és viselkedése alapján jogosnak tűnik a piros lap, azonban akad egy „bibi”: a nyíregyháziak szerint a mérkőzés jegyzőkönyvébe az került be, hogy tettlegesség történt, a támadó „megfogta a vállát a bírónak”, és emellett trágár kifejezéseket is használt.

Csakhogy a mérkőzésről készült videofelvétel a tettlegességet nem támasztja alá, Hornyák a reklamálás közben egyáltalán nem ért Hanyeczhez, és ez egyáltalán nem mindegy: a reklamálás és a tettlegesség egészen más elbírálás alá esik majd a fegyelmi tárgyaláson.



„Sajnáltam a fiúkat, mert annak ellenére, hogy hibáztak a kapott góloknál, ennél korrektebb játékvezetést érdemeltek volna. Ha a labdarúgóktól elvárjuk, hogy profik legyenek, a feladatukra koncentráljanak, ugyanez elvárható a játékvezetővel szemben is. Méltatlan volt egy NB II-es mérkőzéshez, amit vasárnap láttunk, ennek most mi voltunk a szenvedő alanyai. Nálam van egy határ, úgy éreztem, ezt most átlépte a játékvezető az ítéleteivel, amit szóvá is tettem neki a mérkőzés után” – fakadt ki a Szpari elnöke, Révész Bálint a csapat honlapján közzétett nyilatkozatában, ahol felsorolják a nyíregyháziak a játékvezetéssel kapcsolatos kifogásaikat.

A mérkőzés összefoglalója:



NYÍREGYHÁZA SPARTACUSSOROKSÁR SC 3–5 (3–4)
Nyíregyháza, 1080
néző. Vezette: Hanyecz Bence (Belicza Bence, Baghy Csaba)
NYÍREGYHÁZA: Fadgyas – Matyi Z. (Svedjuk, a szünetben), Fodor F., Talabér, Csilus Á. – Patvaros (Ötvös B., 78.), Végső – Szinanovics, Kártik, Gyurján B. (Kovács N., a szünetben) – Hornyák. Vezetőedző: Lengyel Roland
SOROKSÁR: Abu – Molnár R., Takács Zs., Gyömbér, Völgyi D. – Misic (Derekas, 88.), Csonka A. – Szánthó, Lőrinczy (Csernik, 84.), Pászka – Orosz M. (Erdélyi L., 69.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Hornyák (1–0) a 7., Pászka (1–1) a 11., Lőrinczy (1–2) a 16., Szinanovics (2–2) a 36., Hornyák (3–2) a 43., Pászka (3–3) a 44., Lőrinczy (11-esből, 3–4) a 45., Erdélyi L. (3–5) a 93. percben
Kiállítva: Hornyák (megsértette a játékvezetőt) a lefújás után
MESTERMÉRLEG
Lengyel Roland:
– Próbáltunk minél többször a vendégvédelem mögé kerülni, ezekből gólokat is szereztünk, de arra nem számítottunk, hogy ilyen szellősen védekezünk. Hiába szereztük meg másodszor is a vezetést az első félidő hajrájában, mégis hátrányban mentünk be az öltözőbe, és hiába egykapuztunk a folytatásban, nem sikerült újabb gólokat szereznünk.
Lipcsei Péter: – Parádés és fordulatos volt az első félidő. Örülök, hogy ilyen sok gól született, Nyíregyházán egy félidő alatt négy gólt szerezni nagyszerű, de hármat nem lett volna szabad kapni. A héten kilenc játékos is betegséggel küszködött, ennek tükrében még értékesebb a győzelmünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik