A 46 éves szakember korábban tevékenykedett a Ferencváros második számú csapatánál, majd a zöld-fehérek U21-es gárdáját is irányította, s 2017 óta a másodosztályú Soroksár vezetőedzője, amely hét forduló után 16 ponttal az élen áll az NB II-ben.

„Ez az ötödik évem az NB II-ben, úgy érzem, készen állok arra, hogy NB I-es csapatot irányítsak. Az elmúlt nyolc esztendőben folyamatosan gyűjtöttem a tapasztalatokat vezetőedzőként. Játékospárti vagyok, de tudom már, hogy mit engedhetek meg, mit nem. Rend, fegyelem, alázat, számomra ezek a legfontosabbak” – idézi a Blikk Lipcsei Pétert.

„A szezon elején nem számítottunk rá, hogy ilyen jól szerepel majd a csapat, de Soroksáron minden adott a színvonalas munkához. A Ferencváros játéklehetőségre vágyó fiataljai mellett több, az NB I-et megjárt focistánk van, egységes a gárda.”  

Lipcsei arról is beszélt, kiktől „leste el” a szakmai alapokat.

„Sir Bobby Robsontól még Portóban rengeteget tanultam, ahogy idehaza Nyilasi Tibortól, Gellei Imrétől, Garami Józseftől és Csank Jánostól is.”

A szakember elárulta, nagy vágya, hogy egyszer a Ferencvárost irányítsa.

„Fontos, hogy az embernek legyenek céljai. Labdarúgóként minél jobb akartam lenni, míg a karrierem vége felé az motivált, hogy megdöntsem Sárosi György meccsrekordját, és én szerepeljek legtöbbet az FTC-ben. Most az a fontos számomra, hogy a Soroksár eredményes legyen. A jövőben, ha úgy gondolják a klubvezetők, a Fradi vezetőedzője lennék.”