NB II: hosszú kihagyás vár a Vasas új szerzeményére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.17. 11:19
null
Borbély Bálintnak három helyen is eltört a lábközépcsontja (Fotó: vasasfc.hu)
Borbély Bálint, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas nyári szerzeménye súlyos sérülést szenvedett csapata szombati, Gyirmót elleni felkészülési meccsén.

 

A vasasfc.hu beszámolója szerint az MTK-tól érkező védekező középpályás egy ütközés során lábközépcsonttörést szenvedett, így hetekig nem számolhat vele Kis Károly vezetőedző.

„Egy párharc során az ellenfél egyik játékosa térddel rácsúszott a lábfejemre – mondta Borbély Bálint a klubhonlapnak. – Azonnal éreztem, hogy nagy a baj, megpróbálkoztam ugyan a játékkal, de nem tudtam a lábamra állni, ezért még a szünet előtt cserét kértem. Azonnal bevittek a győri kórházba, ahol a röntgenvizsgálat után kiderült, hogy a kettes, a hármas és a négyes lábközépcsontom eltört. Most tíz napig fekvőgipszet kell viselnem, amihez elég nehéz hozzászoknom, mivel eddig még egyáltalán nem volt komoly sérülésem. Tíz nap után kapok járógipszet, ami egy fokkal már jobb lesz. Jó hír, hogy műtétre nincs szükség, ám ez most kevésbé vigasztal.”

„Már a helyszínen valószínűsíthető volt, hogy Bálintnak eltört a lábközépcsontja, és ezt a röntgenvizsgálat alátámasztotta. Egy ilyen csonttörésnek hat hét a gyógyulási ideje, ezt követően még kell két-három hét, hogy el tudja kezdeni a mozgást. Hozzávetőlegesen három hónap múlva lesz újra alkalmas a játékra” – mondta dr. Lejkó Dezső csapatorvos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik