NB II: Hollandiából igazolt U-válogatott játékost a Siófok

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 13:58
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az NB II-es BFC Siófoknál készül a legutóbb a holland Vitesse U19-es csapatában futballozó, korosztályos válogatott Bencze Márk.

Úgy tudjuk, hogy Bencze Márk, aki három évvel ezelőtt a Vasas utánpótlásából szerződött a Vitesse-hez – melynél az U17-es, majd az U19-es korosztályos csapatban szerepelt –, szerződése lejártával hazatérhet, és Siófokra szerződhet.

A 19 éves támadó középpályás már Siófokon edz. Mint ismeretes, az NB II-es klubnak György Tamás a tulajdonosa, aki korábban a Vasas Kubala Akadémiát is működtette, melynél Bencze nevelkedett. A támadó tagja volt a 2017-ben U17-es Eb-n szerepelt magyar korosztályos válogatottnak, s azóta már az U19-es nemzeti együttesben is szerepelt.

FRISSÍTÉS: a Siófok kedd este bejelentette a játékos szerződtetését; Bencze Márk két évre írt alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Bencze Márk (Vitesse, Hollandia), Horváth Péter (Paks, kölcsön után végleg), Izing Martin (Kisvárda – kölcsön után végleg), Tajthy Tamás (ETO FC Győr)
Távozók: Fehér Zsolt (?), Gál Mátyás (Vasas), Medgyes Zoltán (Haladás – kölcsönből vissza), Réti Patrik (Mol Fehérvár, kölcsönből vissza), Tajti Norbert (?), Tóth Martin (Haladás – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik