NB II: győzött, és menekül a Kazincbarcika

Vágólapra másolva!
2012.11.18. 15:07
Az NB II Keleti csoportjának 14. fordulójában létfontosságú győzelmet aratott a DVSC-DEAC ellen a Kazincbarcika, amely így három vereség után tudott ismét győzni. Az Újpest második csapata hátrányból állt talpra, és a hajrában még győzelemre állt Balmazújvárosban, de a 83. percben Sárközi Szabolcs egyenlítésének köszönhetően a Balmaz egy pontot otthon tartott.

A Nyugati csoportban továbbra is veretlen és sorozatban hatodik (!) sikerét aratta az Ajka, amely most a Győr második csapatának otthonában győzött, amivel tapad az éllovas Puskás Akadémiára. A Szigetszentmiklós simán nyert Pakson, Várhidi Péter együttese a harmadik idegenbeli sikerét aratta a bajnokságban. A találkozó végeredménye már az első játékrészben kialakult, de ha a Csepel-szigetiek jobban koncentrálnak, nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

LABDARÚGÓ NB II, 14. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
BALMAZÚJVÁROS–ÚJPEST II 2–2 (1–0)
Balmazújváros, 500 néző. Vezette: Lovas (Szpisják, Búzás)
BALMAZÚJVÁROS: Szalma – Bokros, Ludánszki I., Forgács, Németh Á. – Nagy R. (Kállai, 80.), Kónya, Szöllősi, Virágh A. (Sárközi, 66.) – Belényesi (Sándor I., 70.), Urbin Vezetőedző: Híres Gábor
ÚJPEST II: Banai – Dombai, Kálmán (Molnár S., 20.), Rubus, Baranyai Á. – Nagy J. (Bodnár I., 78.), Tajthy, Erős R., Magos (Popovics, 62.) – Barczi, Rajczi Edző: Víg Péter
Gólszerző: Urbin (1–0) a 40., Magos (1–1) az 53., Popovics (1–2) a 73., Sárközi (2–2) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Híres Gábor: – Enerváltan játszottunk, sok helyzetet kidolgoztunk, de ezek rendre ki is maradtak. Nagy lehetőséget szalasztottunk el.
Víg Péter: – A mérkőzés eredményétől függetlenül az ilyen meccsek tökéletesek arra, hogy fejlődjenek fiataljaink, mindkét csapat megnyerhette volna a találkozót.
KAZINCBARCIKAI SC–DVSC-DEAC 1–0 (0–0)
Kazincbarcika, 400 néző. Vezette: Berényi (Szalai D., Török K.)
KAZINCBARCIKA: Szabó Á. – Fehér B., Komlósi, Fótyik, Szala – Nyitrai (E. Messi, 88.), Kovács P., Maicon, Tátrai (Luiz, 66.) – George, Hornyák (Horváth B., 84.) Vezetőedző: Kiprich József
DVSC: Szécsi G. – Kuti, Albert I., Szatmári Cs., Kovács M. (Bereczki, 80.) – Birtalan B., Kónya (Böszörményi, a szünetben) – Sl. Bouadla, Gál, Engel – Angyal Edző: Szalánczi Tamás
Gólszerző: Hornyák (1–0) a 62. percben
MESTERMÉRLEG
Kiprich József: – Ilyen sokat számít, hogy ha tíz játékosból mind a tízen csúsznak és másznak kilencven percen keresztül. Megérdemeltük a győzelmet!
Szalánczi Tamás: – Alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzést játszottunk. A döntetlen jobban megfelelt volna a mérkőzés képének.
NYUGATI CSOPORT
MVM PAKS II–SZTK-ERIMA 0–2 (0–2)
Paks, 100 néző. Vezette: Mészáros I. (Márton Zs., Kulman)
PAKS: Kovács A. – Szalontai, Berkó, Féhr (Kesztyűs, 60.), Blatt – Galambos, Laták, Pintér N. (Czinger, a szünetben), Cziráki – Feil (Rab, 77.), Hahn Edző: Lengyel Ferenc
SZTK: Dénes Zs. – Puskás, Csiszár, Szamosszegi, Deutsch – Hullám (Bárányos, a szünetben), Lannert, Lucas, Bali P. (Besztercei, 73.) – Zsivóczky N., Márkus (Urbán G., 79.). Vezetőedző: Várhidi Péter
Gólszerző: Márkus (0–1) a 35., Hahn (0–2, öngól) a 44. percben
MESTERMÉRLEG
Lengyel Ferenc: – Az első gól megtört minket, lehet, hogy a strandfociban ez nem szabálytalanság, de itt a meccset döntötte el ez a hiba.
Várhidi Péter: – Örülünk a győzelemnek, lelkes és tehetséges játékosokból álló csapatot vertünk meg.
GYŐRI ETO FC II–FC AJKA 0–1 (0–0)
Győr, ETO Park, 200 néző. Vezette: Barna G. (Pápai Z., Kiss I B.)
GYŐR: Molnár P. – Köles, Paget, Djordjevics, Medgyes (Nicsenko, 61.) – Csató M., Kozma – Matetics, Dina (Miklós V., 67.), Varga T. (Paku, 61.) – Alekszidze Edző: Sándor István
AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Czanik, Szabó L., Horváth A., Kanta Sz. – Sowunmi (Nagy B., 89.), Major (Szabó P., 79.) Vezetőedző: Németh Zoltán
Gólszerző: Szabó L. (0–1) az 57. percben
MESTERMÉRLEG
Sándor István: – Időnként elfogadhatóan játszottunk, és voltak lehetőségeink is, de sajnos, ezek kimaradtak. A rutin viszont ma döntött és fölénk kerekedett.
Németh Zoltán: – Azt játszottuk, amit megbeszéltünk, és amit kell. Fegyelmezett, koncentrált futballunk megérdemelt győzelmet eredményezett.

 

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Békéscsaba Előre 14 7 6 1 28–16 +12 27
2. Vasas 14 7 3 4 19–15 +4 24
3. Mezőkövesd-Zsóry 14 7 2 5 20–16 +4 23
4. Orosháza FC 14 7 1 6 27–27 0 22
5. Dunakanyar-Vác 14 6 4 4 22–19 +3 22
6. Nyíregyháza Spartacus 14 6 4 4 18–17 +1 22
7. Balmazújváros 14 6 2 6 22–20 +2 20
8. Budapest Honvéd II-MFA* 14 6 2 6 22–23 –1 20
9. Putnok VSE 14 5 4 5 23–23 0 19
10. Ferencvárosi TC II* 14 5 3 6 23–24 –1 18
11. Ceglédi VSE 13 4 5 4 25–23 +2 17
12. Szeged 2011 14 4 5 5 22–25 –3 17
13. DVSC-DEAC* 14 4 3 7 21–24 –3 15
14. Kazincbarcikai SC 14 4 2 8 16–23 –7 14
15. Szolnoki MÁV FC 14 3 5 6 14–18 –4 14
16. Újpest FC B* 13 4 1 8 16–25 –9 13
Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

 

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia FC 14 11 3 33–9 +24 36
2. FC Ajka 14 9 5 19–6 +13 32
3. Kozármisleny SE 14 9 2 3 28–15 +13 29
4. Gyirmót FC Győr 13 7 3 3 27–19 +8 24
5. Szigetszentmiklósi TK 14 7 7 23–23 0 21
6. Zalaegerszegi TE FC 14 6 3 5 21–19 +2 21
7. Szombathelyi Haladás II* 14 5 5 4 22–21 +1 20
8. Csákvári TK 14 6 1 7 19–23 –4 19
9. Veszprém FC 14 5 4 5 31–24 +7 19
10. Duna FC Tatabánya 13 5 4 4 20–17 +3 19
11. Soproni Vasutas SE 14 4 3 7 19–26 –7 15
12. Kaposvári Rákóczi II* 14 3 5 6 15–21 –6 14
13. BKV Előre SC 14 2 5 7 17–27 –10 11
14. Győri ETO FC II* 14 2 4 8 20–25 –5 10
15. MVM Paksi FC II* 14 2 4 8 14–27 –13 10
16. Bajai LSE 14 2 1 11 16–42 –26 7
Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik