NB II: Frusztrált, hogy eddig nem sikerült gólt lőnöm – Radó

Vágólapra másolva!
2020.10.06. 11:29
null
Radó András (Fotó: Földi Imre)
A Szeged-Csanád legyőzésével véget ért az angyalföldiek nyeretlenségi sorozata a labdarúgó NB II-ben, s Radó András megszerezte első bajnoki góljait a Vasasban.

A Vasas FC hat nyeretlen mérkőzés után győzelmet ünnepelhetett, Radó András vezérletével hátrányból fordította meg a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni mérkőzést, és nyert 3–1-re. A Zalaegerszegtől szerződtetett NB I-es gólkirály ez idáig adós maradt a gólokkal, ám ezúttal kettőt is szerzett, döntő érdemei voltak a három pont kiharcolásában.

„A csapat sikere a legfontosabb, de bevallom, frusztrált, hogy eddig nem sikerült gólt lőnöm – nyilatkozta lapunknak Radó András, aki ezt megelőzően az NB I előző kiírásának 30. fordulójában volt eredményes a Kisvárda ellen. – Megkönnyebbültem, hiszen leginkább a támadóktól várják, hogy gólokat szerezzenek. Erőnlétileg jó állapotban érzem magam, úgyhogy remélem, felszabadult leszek a pályán, és csapatunk is formába lendül.”

Az angyalföldiek a két félidőben ellentétes arcukat mutatták: az elsőben alig-alig alakítottak ki helyzetet, ám a másodikban a vendégcsapat fölé nőttek.

„Mostanában nem sok sikerélményben volt részünk, ezért az első játékrészben görcsösek voltunk   – folytatta a támadó. – A szünetben Schindler Szabolcs vezetőedző arra kért minket, még nagyobb energiákat mozgósítsunk a győzelem megszerzéséért, és így is tettünk. Jelentősen befolyásolta a mérkőzés alakulását, hogy hamar egyenlítettünk, s rövid időn belül megfordítottuk az állást. Kétgólos előny birtokában látszott rajtunk, hogy nyugodtabbak és felszabadultabbak lettünk. A második félidei teljesítményünkkel elégedettek lehetünk, erre kell építenünk, ám a jövőben ennél is többet kell nyújtanunk.”

A 27 éves játékos pályafutása első idényét tölti az NB II-ben, rákérdeztünk, milyenek a bajnoksággal kapcsolatos eddigi tapasztalatai és várakozásai.

„Egyértelműen első osztályú a keretünk, de azt tapasztalom, a másodosztályban olykor nehezebb játszani, mint egy szinttel feljebb   – mondta Radó András.  – Mindenki élete mérkőzését akarja ellenünk játszani, nekünk azonban magunkkal kell foglalkoznunk és száz százalékot kell nyújtanunk. Rengeteg mérkőzés van hátra az idényből, két-három győzelemmel hatalmasat léphetünk előre a tabellán. Ezentúl folyamatosan nyernünk kell a bajnokikat ahhoz, hogy elérjük a célunkat.”

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 11 7 3 1 24– 9 +15 24
2. Budaörs 11 7 4 18–12 +6 21
3. Békéscsaba 1912 Előre 11 5 5 1 14– 8 +6 20
4. Gyirmót FC Győr 10 6 1 3 16– 9 +7 19
5. Nyíregyháza Spartacus 11 6 1 4 10– 8 +2 19
6. Szolnoki MÁV FC 11 5 3 3 10–10 0 18
7. FC Ajka 11 5 1 5 21–16 +5 16
8. Szombathelyi Haladás 11 4 4 3 15–10 +5 16
9. Pécsi MFC 11 4 4 3 11– 8 +3 16
10. Soroksár SC 11 4 3 4 12–13 –1 15
11. Kazincbarcika SC 11 4 3 4 12–15 –3 15
12. Dorogi FC 10 4 3 3 9–12 –3 15
13. Vasas FC 11 3 5 3 17–16 +1 14
14. Kaposvári Rákóczi FC 11 3 5 3 14–14 0 14
15. ETO FC Győr 11 3 4 4 16–13 +3 13
16. BFC Siófok 11 3 2 6 15–21 –6 11
17. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 10 3 2 5 10–16 –6 11
18. Szentlőrinc 11 3 2 6 10–18 –8 11
19. Debreceni EAC 11 2 9 8–20 –12 6
20. FC Csákvár 10 3 7 10–24 –14 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik