NB II: finisben a kupában menetelő csapat stadionjának építése

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 09:48
A Budaörs 2–1-es összesítéssel továbbjutott a Magyar Kupában a Kaposvár ellen, és az elődöntőbe jutásért a Budapest Honvéddal csap majd össze. De nemcsak a remek kupamenetelésnek örülhetnek a budaörsi drukkerek, hanem annak is, hogy augusztustól újra saját otthonában játszhatja hazai mérkőzéseit a labdarúgó NB II-ben szereplő futballcsapat.

A budaorsiinfo.hu regionális portál adta hírül, hogy jól halad az Árok utcai sporttelepen a régi klubház és a főlelátó helyén az 1450 férőhelyes lelátó építése – azért ennyi, mert a szakszövetségnek ez a minimum követelménye. budaorsiinfo.hu regionális portál adta hírül, hogy jól halad az Árok utcai sporttelepen a régi klubház és a főlelátó helyén az 1450 férőhelyes lelátó építése – azért ennyi, mert a szakszövetségnek ez a minimum követelménye.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség azt kérte tőlünk, hogy UEFA-minősítésű, utánpótlástornákra alkalmas pályát építsünk – mondta a regionális portálnak Kiss Károly, a Budaörsi SC elnöke. – Ennek az UEFA-minősítésnek a minimum követelménye az 1450 fős fedett lelátó, valamint a pályaméret, amely 105 x 68 méter, és a 600 lux erősségű világítás. A költségkeretünk erre a beruházásra egymilliárd forint.”

Az NSO korábban már beszámolt róla, hogy a Budaörs új arénájának építése három ütemben zajlik, és hosszabb szünet után csak 2017 szeptemberében indult újra a munka. Kiss Károly a Nemzeti Sport Online-nak az építkezéssel kapcsolatban további részletekről is beszámolt.

„A centerpálya építése is elkezdődött már, emellett pedig kisebb munkálatok vannak hátra az új lelátón, amely ugye az új főépületet is tartalmazza – mondta a Nemzeti Sport Online-nak az elnök. – Az új lelátóval szemközti oldalon egy régi kőlelátó állt, ezt elbontottuk, a helyére viszont nem épül semmi. Az építkezés a finisben van, minden rendelkezésre áll a befejezéshez, így a következő bajnokságot már minden bizonnyal itthon kezdhetjük el. 2019. augusztus 3-án játszhatjuk az első bajnoki mérkőzésünket az új stadionban, és természetesen ünnepélyes átadó is lesz."

A 42 ponttal az NB II 5. helyén álló Budaörs egyébként 2016 áprilisa óta, tehát lassan három éve nem játszhatja hazai bajnokijait Budaörsön. Az együttes először Csákváron, majd Tatabányán rendezte hazai meccseit és a tavaszi szezon hátralévő részében is Tatabányán játszik majd. A másodosztályú bajnokság 26. fordulójában, vasárnap 14.30-tól a Váccal találkozik a csapat a Grosics Gyula Stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik