NB II: bajnokként feljutott a Puskás Akadémia, előzött a Balmaz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 18:00
null
<p>Pintér Attila és csapata így ünnepelt az öltözőben (Fotó: Török Attila)</p>
Tíz mérkőzést rendeztek vasárnap a labdarúgó NB II 36. fordulójában. A Puskás Akadémia 0–0-s döntetlent játszott a Cegléd otthonában, Albertirsán, ezzel feljutott az első osztályba és az is eldőlt, hogy bajnokként teszi ezt. A Kisvárda szintén ikszelt a Szeged 2011 vendégeként, míg a Balmazújváros otthon legyőzte a Szolnokot. Drámai végjáték után győzött otthon a ZTE a Csákvár ellen, a Nyíregyháza pedig kétgólos előnyt adott le a Békéscsaba ellen.

 

A labdarúgó NB II 36. fordulójában a Puskás Akadémia 0–0-s döntetlent játszott a Cegléd otthonában, Albertirsán, ezzel feljutott az első osztályba és az is eldőlt, hogy bajnokként teszi ezt. A felcsútiak számára nem ez volt a tavasz legjobb meccse, a bentmaradásért küzdő Cegléd felvette a kesztyűt, sőt a hajrában egy bal oldali szabadrúgás után gólt is szerzett, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. Ezután egyébként Miskei Attila ceglédi vezetőedzőt kiállította a játékvezető, az eredmény pedig maradt a gól nélküli döntetlen.

A Balmazújváros otthon Heffler Norbert tizenegyesgólja révén legyőzte a Szolnokot, és a Kisvárda pontvesztésének köszönhetően ismét feljött a második, feljutást érő helyre. A hajdúságiak győzelme fölényesebb is lehetett volna, de a további lehetőségek kihasználatlanul maradtak.

A Kisvárda ikszelt a Szeged 2011 vendégeként, Gyulán. Germán Tamás góljára Gosztonyi András gyorsan válaszolt szabadrúgásból, így 1–1-s döntetlent játszottak a csapatok, amely a játék képe alapján igazságos.

Drámai végjáték után győzött otthon a ZTE a Csákvár ellen. A zalaiak Bobál Gergely gólja és Babati Benjamin értékesített tizenegyese révén már két góllal is vezettek, de a hajrában kapkodni kezdtek, a Fejér megyeiek pedig Hodgyai László és Sejben Viktor révén három perc alatt egyenlítettek. Sőt, ezután a győzelemért támadhattak, de kihagyták ziccerüket, az ellentámadás végén pedig Bedi Bence megszerezte a ZTE számára a győztes gólt!

A Nyíregyháza kétgólos előnyt adott le otthon a Békéscsaba ellen. A lila-fehérek játéka a második félidei szerkezetváltás után javult fel, ekkor jöttek a gólok is, de a döntetlennel az is biztossá vált, hogy a csabaiak már biztosan nem juthatnak fel az NB I-be.

A Budaörs pályaválasztóként meglepetésre 4–2-re legyőzte a feljutásért versenyben lévő Soroksárt, és ezzel biztossá tette bennmaradását. A vendégeknél hiába szerzett két gólt ismét Lovrencsics Balázs, ez kevés volt, az ötletesen és felszabadultan futballozó budaörsiek szinte végig vezetve nyertek.

Balajti Ádám és Grumics Miroszláv is duplázott, de a váciaknál Dlusztus András is betalált, így a Vác–Kozármisleny meccs győztese Nagy Tibor együttese lett. Balajti második gólja élményszámba ment, a támadó gyönyörűen emelt Horváth Dániel kapujába.

Hiába rúgott két kapufát a Cigánd Mosonmagyaróváron, a kisalföldiek különösebb gond nélkül győzték le Szénay Péter együttesét. A Cigánd kiesése a vereséggel biztossá vált, a bodrogközi város csapata egy szezon után búcsúzik az NB II-től.

A gólhelyzeteit jól kihasználó Dorog megérdemelten nyert otthon a Sopron ellen, a vendégek erejéből Fehér Zoltán és Eszlátyi István révén kétszer is csak kapufára futotta. Hozta a kötelezőt a Siófok is, amely a SZEOL-t győzte le hazai környezetben.

LABDARÚGÓ NB II
36. FORDULÓ

CEGLÉDI VSE–PUSKÁS AKADÉMIA 0–0
Albertirsa, Ecsedi László Sporttelep, 600
néző. Vezette: Karakó Ferenc (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
CEGLÉD: Mursits – Albert I., Nagy S., Preklet, Farkas A. – Lengyel B. (Szabó V., 54.) – Takács P. (Nánási, 79.), Albert Á., Kovács L. (Peres, 63.), Tóth L. – Asztalos. Vezetőedző: Miskei Attila
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Tóth B., Vanczák, Spandler – Heffler T., Sándor Gy., Zsidai (Nagy Zs., 71.), Márkvárt – Prosser (Szatmári L., 62.), Lencse (Tischler, 56.), Szakály P. Vezetőedző: Pintér Attila
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila
: – Próbáltunk szervezetten játszani és esetleg szabad- vagy szögletrúgásból, netán labdaszerzés utáni megindulásból veszélyeztetni. Mivel kiváló csapat ellen játszottunk, értékesnek tartom a döntetlent. A lényeg, hogy életben maradtunk, az utolsó leheletünkig küzdünk a bennmaradásért.
Pintér Attila: – Büszke vagyok a fiúkra, hogy kezelni tudták a rájuk nehezedő nyomást. Voltak olyan mérkőzéseink, amikor sokan már temettek bennünket, ám mi meccsről-meccsre tettük a dolgunkat. Hálás vagyok a játékosoknak, hogy egyetlen egy olyan mérkőzésünk sem volt, amelyre ne lehetett volna azt mondani, hogy nem tettek meg mindent a sikerért.

BALMAZÚJVÁROS–SZOLNOKI MÁV FC 1–0 (1–0)
Balmazújváros, 1000 néző. Vezette: Berke Balázs (Szalai Balázs, Szalai Dániel)
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi – Németh Á., Rus, Bakos, Virág – Heffler N. (Belényesi, 83.), Bódis, Sigér, Farkas B. (Zsiga, 67.), Vajda S. – Fekete Á. (Vólent, 54.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
SZOLNOK: Molnár F. T. – Csirmaz, Balogh M., Papp Sz., Földi (Horgosi, 62.) – Dedics (Török M., 54.), Tóth B. (Tóth L., 74.), Kenderes, Pantovics – Rokszin, Olasz D. Vezetedző: Balogh Bál
Gólszerző: Heffler N. (1–0) a 15. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás
: – Az első félidőben nagyon jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki. Már hamarabb el kellett volna döntenünk a mérkőzést.
Balogh Pál: – Görcsösen, sok hibával játszottunk. Sajnos, helyzetekig sem jutottunk, így nem lehet pontot szerezni, teljesen megérdemelt a hazai győzelem.

SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–KISVÁRDA 1–1 (1–1)
Gyula, 500 néző. Vezette: Nagy Róbert (Csatári Tibor, Berényi Ákos)
SZEGED: Szántai L. – Áchim, Horváth A., Jagodics, Mészáros M. – Pászka (Zádori, 56.) – Zabari, Farkas M., Povázsai – Germán, Andorka (Hegedűs M., 55.). Vezetőedző: Klausz László
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Hei, Fodor F., Ízing, Vári – Gosztonyi, Lucas, Horváth A. (Rajczi P., 67.), Rjasko – Cseri, Horváth Z. (Minczér, 59.). Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Germán (1–0) a 17., Gosztonyi (1–1) a 20. percben
MESTERMÉRLEG
Klausz László
: – Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az elmaradt tizenegyes hiányzott a győzelemhez.
Révész Attila: – Kilencven percen keresztül gyűrték egymást a csapatok, egyik fél sem kockáztatott, igazságos döntetlen született.

VÁC FC–KOZÁRMISLENY 3–2 (2–1)
Dunaújváros, 100
néző. Vezette: Barna Gábor (Kepe Arnold, Kis Zoltán)
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Dlusztus, Görgényi, Major – Tóth B., Gulyás M. – Tóth G. (Nagy R., 82.), Niedermüller, Zsolnai R. (Tóth F., 90.) – Balajti. Vezetőedző: Nagy Tibor
KOZÁRMISLENY: Horváth D. – Milutinovics, Causic, Gubacsi, Kocsis A. – Pajor, Nagy E., Kirchner, Varga M. (Wittrédi, a szünetben) – Grumics, Kemény. Vezetőedző: Szanyó Károly
Gólszerző: Grumics (0–1) a 19., Dlusztus (1–1) a 26., Balajti (11–esből, 2–1) a 32., Balajti (3–1) a 75., Grumics (3–2) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor
: – Nyertünk, és most ez volt a legfontosabb, ezért örülhetünk.
Szanyó Károly: – Gólgazdag mérkőzés volt, sajnos nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Jól kezdtünk, de ismét elkövettük a „szokásos” kapitális hibáinkat. Fölénk kerekedett a Vác, szaladtunk az eredmény után. Jelen pillanatban ennyi van tartalékos csapatunkban.

ZTE FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–2 (0–0)
Zalaegerszeg, 542
néző. Vezette: Bogár Gergő (Kovács II Gábor, Vígh-Tarsonyi Gergő)
ZTE: Fadgyas – Angyal, Króner (Jakab, a szünetben), Forgács A., Polényi, Deutsch – Nagy T., Bedi – Szatmári I. (Végh G., 55.), Babati (Oláh B., 90.) – Bobál G. Vezetőedző: Csató Sándor
CSÁKVÁR: Dániel Cs. – Kékesi, Szalai T., Dulló, Baranyai – Fényes – Pintér B., Nyilasi B. (Sejben, 62.), Mészáros D., Molnár Cs. (Oldal, 71.) – Molnár T. (Hodgyai, 82.). Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Bobál G. (1–0) a 63., Babati (11-esből, 2–0) a 81., Hodgyai (11-esből, 2–1) a 87., Sejben (2–2) a 90., Bedi (3–2) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor
: – Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk akkor gólt szerezni. Később, kettő nulla után megnehezítettük a dolgunkat, figyelmetlenségünket jól használta ki az ellenfél, ám végül azért csak-csak örülhettünk.
Toldi Gábor: – A sírból jöttünk vissza, null kettes állásról egyenlítettünk és megvolt a meccslabdánk. Ennek ellenére sajnos mégsem mi győztünk. Többnyire helyenként kulturáltan, jól fociztunk, az az érzésem, megérdemeltük volna a sikert.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SC 2–2 (2–0)
Nyíregyháza, 1300
néző. Vezette: Molnár Attila (Máyer Gábor, Punyi Gyula)
NYÍREGYHÁZA: Megyeri G. – Úr, Dvorschák, Rubus, Farkas M. – Kártik, Holdampf , Kónya (Dragóner, 86.), – Tisza T. (Szinanovics, 79.), Rudolf G., Rezes (Takács T., 76.). Vezetőedző: Dajka László
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szélpál N. (Pilán, a szünetben), Fehér Zs., Kelemen D., Fábio – Bagi I., Viczián – Bényei, Nagy I. (Urbin, a szünetben), Szalai D. – Birtalan B. (Juhász Gy., 89.). Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Dvorschák (1–0) a 35., Rezes (2–0) a 44., Urbin (2–1) a 63., Birtalan B. (2–2) a 73. percben
Kiállítva: Holdampf (második sárga lap után) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Dajka László
: – Uraltuk az első félidőt, megérdemelten vezettünk. Szünet után szerettünk volna további gólokat szerezni, de többet birtokolta a labdát a Békéscsaba, és rögzített helyzetekből kiegyenlített. Csak az első játékrésszel lehetek elégedett, és bosszús vagyok, amiért nem sikerült nyernünk.
Boér Gábor: – Az első félidőben új játékrendszert alkalmaztunk, ez védekezési hibákat szült, és hátrányba kerültünk. A folytatásban váltottunk, ez sok helyzetet ugyan nem eredményezett, de rögzített helyzetekből sikerült egyenlítenünk. Jó iramú, küzdelmes meccs volt, ellentétes félidőkkel.

DOROGI FC–SOPRONI VSE 2–0
(1–0)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 600
néző. Vezette: Ducsai József (Pápai Zoltán, Márkus Zoltán)
DOROG: Demjén – Hauser, Csató M., Bora – Kővári, Mészáros Á., Tóth M., Füredi – Szedlár (Perovics, 82.), Simon A. (Sitku, 68.), Medgyes (Koronczai, 89.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
SOPRON: Heinrich – Fazakas, Sifter, Fehér Z., Németh M. – Tóth D., Nagy P. (Horváth P., 70.) – Garda (Soós B., 56.), Kapacina V. (Gyürki, 46.), Eszlátyi – Erdélyi L. Szakmai igazgató: Supka Attila
Gólszerző: Simon A. (1–0) a 35., Medgyes (2–0) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs
: – Megérdemelten tartottuk itthon a három pontot, a kilencven perc alatt végig uraltuk a mérkőzést. Amit elterveztünk, azt a lehető legjobban megvalósították játékosaim.
Supka Attila: – Saját magunkat vertük meg a mérkőzésen, mert nem nyújtottunk olyan teljesítményt, mint legutóbb, a Nyíregyháza elleni összecsapásunkon. Az elején kihagytunk egy nagy ziccert. Ellenfelünk éppen azokból a helyzetekből szerzett gólt, amelyekre készültünk, például labdaszerzés után lekontrázott bennünket.

BFC SIÓFOK–SZEOL SC 2–1 (2–0)
Siófok, 300 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Iványi István, Mohos Milán)
SIÓFOK: Tajti N. – Tamaskó, Szilágyi Z., Czingráber, Farkas N. – Berde (Micsinai, 84.), Gál M. – Nagy D. (Kozma, 92.), Petneházi (Berki P., 84.) – Kovács D. – Elek B. Vezetőedző: Disztl László
SZEOL: Prokop – Ikonomu, Vágó, Gál Sz., Búrány – Mendebaba (Rácz L., a szünetben.), Raksányi (Beretka, 80.), Nagy R., Grünwald – Mihály D. (Kéri, 63.), Péter A. Vezetőedző: Zoran Kuntics
Gólszerző: Petneházi (1–0) az 5., Elek B. (2–0) a 27., Beretka (2–1) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Disztl László
: – Örülök a győzelemnek, melyet kivívhattunk volna az első félidőben, mert sok helyzetünk volt, ám sajnos mindegyik kimaradt. A második félidőben kicsit leült a meccs, nem tudtunk kellően felpörögni, a végére ha nehezen is, de kivívtuk ezt a nagyon fontos győzelmet.
Zoran Kuntics: – Azzal a szándékkal jöttünk, hogy őszintén focizunk, de az ellenfél gyorsan megbüntetett minket két góllal. A második félidőben nekünk is volt három-négy százszázalékos helyzetünk, de nem sikerült értékesítenünk azokat.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–CIGÁND SE 2–1 (1–0)
Mosonmagyaróvár, 600
néző. Vezette: Oláh Gábor (Szécsényi István, Kulman Tamás)
MOSONMAGYARÓVÁR: Boros T. – Koszó, Deák I., Lázár P., Galambos – Czár (Bohner, 79.), Bartos – Schmatovich, Mundi (Zsirai, 74.), Fekete T. (Darázs, a szünetben) – Laki. Vezetőedző: Király József
CIGÁND: Sánta – Molnár R., Raducu, Oltean, Kasza D., Barcsay (Baksa, 72.) – Kuti, Sándor T. (Varga K., 72.), Angyal N. – Balogh A., Katona Gy. (Popescu, 87.). Szakmai igazgató: Szénay Péter
Gólszerző: Koszó (1–0) a 42., Darázs (2–0) az 59., Angyal (2–1) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Király József
: – Kötelező győzelmet arattunk, a jól játszó ellenféllel szemben megérdemelten tartottuk otthon a három pontot.
Szénay Péter: – Kihagytuk a lehetőségeinket, két kapufát is rúgtunk, ennek ellenére jogosan nyert az ellenfél.

BUDAÖRSI SC–SOROKSÁR SC 4–2 (2–1)
Tatabánya, 150 néző. Vezette: Kovács Gergely (Bertalan Dávid, Király Zsolt)
BUDAÖRS: Horváth G. – Menyhárt, Kinyik, Tányéros, Papp – Petró, Sajbán Miklós, Stieber A. (Marques-Airosa, 90.), Sajbán Máté – Horváth R. (Csobánki, 63.), Deli (Pethő, 83.). Vezetőedző: Bognár György
SOROKSÁR: Jova – Lorentz, Gyepes, Gengeliczki, Silye (Nagy O., 78.) – Fülöp N. (Sándor I., 61.), Csilus, Huszák, Haris – Szilágyi P. (Gárdos, 61.), Lovrencsics B. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Steiber A. (11-esből, 1–0) a 15., Horváth R. (2–0) a 26., Lovrencsics B. (2–1) a 39., Petró (3–1) a 73., Lovrencsics B. (3–2) a 88., Sajbán Máté (4–2) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György:
– Baráti szívességet tettünk a Soroksárnak azzal, hogy megvertük őket, így legalább nem okoznak maguknak bajt az élvonalban... Ezt a mérkőzés előtt az edzőkollégával is megbeszéltem.
Lucsánszky Tamás: – Ebben a szezonban először valóban bután futballoztunk. A mérkőzés fordulópontjaiból rosszul jöttünk ki, pedig több esélyünk volt megnyerni ezt az összecsapást, mint elveszíteni. Sajnálom, hogy ha már egyszer kiszálltunk a feljutásért folytatott versenyből, akkor azt egy ilyen gyenge teljesítménnyel tettük.
A forduló nyitó mérkőzéséről további részleteket ide kattintva olvashatnak!

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC 36 21 11 4 63–35 +28 74
2. Balmazújváros 36 20 7 9 46–33 +13 67
3. Kisvárda 36 19 9 8 52–29 +23 66
4. Soroksár SC 36 18 10 8 60–37 +23 64
5. Békéscsaba Előre 36 18 7 11 51–33 +18 61
6. Vác FC 36 16 10 10 44–36 +8 58
7. ZTE FC 36 14 11 11 56–49 +7 53
8. Szeged 2011 36 12 15 9 38–22 +16 51
9. Dorogi FC 36 14 8 14 40–35 +5 50
10. Mosonmagyaróvári TE 36 13 11 12 45–38 +7 50
11. Szolnoki MÁV FC 36 13 9 14 46–48 –2 48
12. Nyíregyháza Spartacus FC 36 13 7 16 43–47 –4 46
13. Budaörs 36 13 7 16 45–52 –7 46
14. BFC Siófok 36 13 7 16 39–47 –8 46
15. Soproni VSE 36 10 16 10 34–37 –3 46
16. FC Csákvár 36 8 14 14 40–53 –13 38
17. Kozármisleny FC 36 10 6 20 32–59 –27 36
18. Ceglédi VSE 36 9 9 18 41–52 –11 36
19. Cigánd SE 36 7 10 19 25–60 –35 28
20. SZEOL SC 36 4 6 26 18–56 –38 18
A Cigándtól: 3 pont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik