Győzött a Nyíregyháza Spartacus Soroksáron, és az élre állt (Fotó: Földi Imre)

 

NB II
3. FORDULÓ


BFC SIÓFOKDEBRECENI VSC 1–1 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, 1700
néző. Vezette: Pillók Ádám (Aradi József, Kovács Gábor)
BFC SIÓFOK: Hutvágner – Erdélyi B., Izing, Jagodics B., Horváth M., László D. (Kiss B., a szünetben) – Tajthy T., Medgyesi M., Nikházi (Balogh B., 53.) – Elek B. (Hajnal G., a szünetben), Horváth P. Vezetőedző: Gál István
DEBRECEN: Zöldesi – Poór (Szatmári Cs., 80.), Kinyik, Pávkovics, Korhut – Pintér Á., Varga J., Bódi, Varga K. – Tischler (Bárány, 64.), Szécsi M. (Sós B., 74.) Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Tischler (0–1) a 45., Kiss B. (1–1) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Gál István:
– Az első félidőben nagyon gyámoltalanul és félénken játszottunk. Amit mutattunk, szerintem nem is nevezhető igazán futballnak. A félidei „mondókám” elérte a célját, játékosaim megfogadták a tanácsaimat, s a játék képe alapján a mérkőzést is megnyerhettük volna a második játékrészben.
Kondás Elemér: – Itt hagytunk két pontot, a második félidőben ugyanis háromszor is szemben álltunk a kapussal, mégsem sikerült megszereznünk a második gólunkat. A hátsó alakzatunknak sokkal hatékonyabban kellett volna működnie a siófoki ellentámadásoknál. A futball törvényszerűsége, hogy míg mi sorra hagytuk ki a helyzeteinket, az ellenfelünk betalált.

VASAS FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–1 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Illovszky-stadion, 2047
néző. Vezette: Zám Zsolt (Szalai Balázs, Szalai Dániel)
VASAS: Jova – Terbe, Litauszki, Tóth B., Silye – Hidi M. S. – Szatmári L. (Hinora, 79.), Pekár – Birtalan (Vernes, 75.), Balajti, Radó (Szedlár, 87.). Vezetőedző: Bene Ferenc
CSÁKVÁR: Markek – Mészáros D., Albert I., Koch, László N. (Baracskai, 67.) – Nándori (Kocsis B., 64.), Vukaszovics – Mim, Madarász M., Sejben – Daru (Ganbayar, 73.). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Szatmári L. (1–0) a 33., Daru (1–1) a 44., Balajti (2–1) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Bene Ferenc
: – Uraltuk az összecsapást, bátor támadójátékkal rukkoltunk ki, és elsősorban a második félidő első felében ragyogóan futballoztunk. Az előny birtokában sajnos elkényelmesedtünk, így az utolsó percekre beszorultunk, de a küzdőszellemmel rendkívül elégedett lehetek, elsősorban a szívünknek és az akaratunknak köszönhetjük az idénybeli első győzelmünket.
Visinka Ede: – Sokat tett a hazai csapat a győzelemért, de mi is remekül helytálltunk, így legalább az egyik pontra rászolgáltunk volna. Tisztában voltunk vele, hogy ellenfelünk kerete hemzseg a gólerős támadóktól, s az első félidőben ránk erőltette akaratát a hazai csapat, de a cserék új színt hoztak a mérkőzésbe, a hajrában pedig közel jártunk a második találatunk megszerzéséhez.

SOROKSÁR SC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Haraszti út, 600
néző. Vezette: Kovács Gergely (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
SOROKSÁR
: Varga Á. – Bene, Gengeliczki, Valencsik, Pászka – Gyömbér, Huszák – Orosz M. (Erdélyi L., 70.), Magyari (Gárdos, 66.), Szerető (Korozmán, 76.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
NYÍREGYHÁZA: Fadgyas – Svedjuk, Jánvári, Fodor F., Galambos (Papucsek, a szünetben) – Farkas A., Papp M. – Györgyi (Hamed, 57.), Ötvös (Kártik, 70.), Kalocsai – Hornyák. Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Hamed (0–1) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Sokat tettünk a győzelemért, de a hibák ismét megbosszulták magukat. A múltkor is és most is egyből lekontráztak minket. Ott vannak a ziccereink, olyanok, amikor egy méterről sem tudunk gólt szerezni. Tudtam, hogy nagyon masszív védelemmel játszanak a vendégek, fel voltunk készülve rá, ahogyan arra is, hogy a beadások nagyon fontosak lesznek. Azért vagyok egy kicsit bosszús, mert meccsenként hat-nyolc helyzetet alakítunk ki, mégsem találunk be. Nagyon fontos az összpontosítás a labdarúgásban, és ne felejtsük el, hogy a labdarúgást gólra játsszák.
Gálhidi György: – Jobban játszott az első félidőben a Soroksár, fáradtan, fásultan futballoztunk. Cserejátékosunk, Hamed Jaszin nagyon jól szállt be, mindjárt gólt szerzett, amellyel megszereztük a vezetést, és mint később kiderült, a győzelmet is. A kontráink még veszélyesek voltak, de a Soroksárnak is hatalmas helyzetei voltak az utolsó tíz percben. Ha azokat belövik a hazaiak, most nem vagyunk ilyen boldogok.

GYIRMÓT FC GYŐR–SZOMBATHELYI HALADÁS 2–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót, 2100
néző. Vezette: Barna Gábor (Kiss Balázs, Baghy Csaba)
GYIRMÓT: Rusák – Major M., Hudák, Széles I., Hajdú Á. – Lázár P. – Herjeczki (Lustyik, 88.), Nagy P. (Vass Á., 76.), Szatmári I., Heffler N. – Varga B. (Simon A., 65.). Vezetőedző: Csertői Aurél
HALADÁS: Verpecz – Tóth D. (Schimmer, a szünetben), Szekér Á., Mocsi, Devecseri, Bosnjak – Holdampf – Kiss B., Csilus T., Medgyes Z. (Tóth B., a szünetben) – Rácz F. Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Szatmári I. (1–0) az 53., Rácz F. (1–1) az 58., Simon A. (2–1) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél
: – Masszív, erőszakos Haladás ellen jól kezdtük a találkozót, de a vezetésünk után ismét előjöttek gyermeteg hibáink, pedig ekkor kellett volna felszabadultabban játszani. Tanultunk a szerdai hibáinkból. Le a kalappal mindkét csapat előtt, végig brusztolva, helyenként látványos mérkőzésen született győzelmünk.
Mátyus János: – Remekül felkészített Gyirmóttal találtuk szemben magunkat, szerencsére mi is hasonló játékerőt képviselünk, ezért is lehetett jó a mérkőzés. Az első félidőben gyengébben kezdtünk, de a szünet után jól léptünk fel, ezt követően azonban jött a csattanó. Fájó, hogy olyan játékos fejelte a győztes gólt ellenünk, akit mi készítettünk fel a bajnokságra.

FC AJKA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 0–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka, 2500
néző. Vezette: Molnár Attila (Kovács II Gábor, Huszár Balázs)
AJKA: Horváth T. – Kovács N., Heffler T., Tar, Tóth G. – Kenderes, Lengyel B. (Soltész, a szünetben) – Rétyi R. (Irimiás, a szünetben), Zamostny, Csizmadia Z. (Nagy I., 69.) – Nagy K. Vezetőedző: Kis Károly
BÉKÉSCSABA: Uram – Szalai D., Nagy S., Bora, Mészáros M. – Király P. (Horváth P., 71.), Babinyecz (Hursán, 60.), Szabó P. – Lukács R., Pantovics – Paudits (Máris, 60.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző:
Pantovics (0–1) a 21. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly
: – Nagy lehetőséget szalasztottunk el, szerettük volna a harmadik meccsünket is megnyerni. A támadójátékunkból hiányzott az átütőerő, pontatlanság jellemzett ezúttal minket. Az ellenfelünk jól megszervezte a védekezését, s egy látványos góllal szerezte meg a három pontot.
Schindler Szabolcs: – Három nagyon nehéz meccsünk volt az elmúlt héten. Célfutballt tűztük ki célul magunk elé, tudtuk, hogy sok jó játékosa van a hazaiaknak, nem a játék széttördelése volt a cél, kontrákra próbáltunk berendezkedni. Örülök, hogy egy szépségdíjas góllal elvittük mindhárom pontot.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–KAZINCBARCIKA SC 1–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kaposvár, 790 néző. Vezette: Gaál Ákos (Becséri Gergely, Kis Zoltán)
KAPOSVÁR: Pogacsics – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Szakály A., Varjas Z. – Nagy J., Szabó B. (Földi B., 85.), Erdei (Godzsajev-Telmán, 91.) – Balázs Zs. (Andrics, 74.). Vezetőedző: Waltner Róbert
KAZINCBARCIKA: Horváth L. – Majzik, Szűcs K., Fótyik, Orosz – Tóth B. (Oltean, 66.), Krausz (Németh T., 77.) – Korbély (Tóth L., 74.), Bereczki, Kovác – Kelemen. Vezetőedző: Vitelki Zoltán
Gólszerző: Vachtler (1–0) a 61., Németh T. (1–1) a 92. percben
Kiállítva: Kelemen a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert
: – Ismét elkerülhető gólt kaptunk: felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy koncentráljanak a szabd- és szögletrúgásoknál. A koncentráció nem volt meg az utolsó pillanatig, pedig jobban játszottunk, több helyzetünk volt, és többet birtokoltuk a labdát.
Vitelki Zoltán: – Feszült mérkőzés volt, lehetett érezni, hogy mind a két csapatnak fontos a pont, annak ellenére, hogy még csak a bajnokság elején járunk. Rengeteg labda jött a tizenhatosunkon belülre, ami nagy koncentrációt igényelt. Elégedett vagyok az egy ponttal.

SZEGED–CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–SZENTLŐRINC SE 1–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged,
Szent Gellért Fórum, 2054 néző. Vezette: Oláh Gábor (Tőkés Róbert, Sinkovicz Dániel)
SZEGED: Takács J. – Kárász, Deák, Pejovics, Bitó – Jovanovics, Simon A. (Oláh G., 58.), Varga Sz. (Gajdos, 75.) – Dobos Á., Takács T., Grumics (Germán, a szünetben). Vezetőedző: Dobos Barna
SZENTLŐRINC: Slatka – Molnár R., Havas, Dulló, Nagy B. – Hleba – Harsányi (Vajda, 64.), Kaproncai (Törőcsik, 80.), Kovács D. (Kondor, 61.), Sili – Frőchlich. Vezetőedző: Marián Sluka
Gólszerző: Frőchlich (0–1) a 43., Takács T. (1–1) az 51. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna:
– Az első félidőben látottakkal nem vagyok elégedett, ráadásul a játékrész hajrájában potya góllal juttattuk vezetéshez ellenfelünket. Szünet után gyorsan egyenlítettünk, s nagy erőket mozgósítottunk, hogy megszerezzük a második gólunkat. Sajnos ez elsősorban azért nem sikerült, mert több játékosom még erőnléti problémákkal küzd. Emiatt megtört a lendületünk, és kiegyenlített lett a játék. A helyzetek alapján így is győzelmet érdemeltünk volna.
Marián Sluka: – Alaposan elemeztünk a Szeged játékát, ezért nem ért meglepetés. Kalapot le a játékosaink előtt, akik az első perctől az utolsóig teljes erőbedobással küzdöttek. Kiváló körülmények között, színvonalas mérkőzést játszottunk, amelynek végén értékes ponttal gazdagodtunk. Érthetetlen számomra, hogy miért nem lehet továbbra is öt játékost cserélni. Egy hét alatt három meccset játszottunk, és ez az erőltetett menet alaposan kizsigerelte keretünk tagjait.

SZOLNOKI MÁV FC–BUDAÖRSI SC 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szolnok, 1200
néző. Vezette: Takács János (Márkus Tamás, Horváth Róbert)
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Csirmaz, Horgosi, Tamás L. (Vólent, a szünetben), Kovács O., Bárdos – Tisza K., Tóth B. (Kónya M., 75.), Földi M. (Rokszin, 60.) – Novák Cs., Kotula M. Vezetőedző: Csábi József
BUDAÖRS: Kovács P. – Marques-Airosa, Kékesi, Gyurácz, Fényes – Molnár T. (Pethő, 64.), Sajbán Miklós, Molnár Cs., Petneházi – Horváth R. (Horváth E., 80.), Halmai Á. (Halácsi, 84.). Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Novák Cs. (1–0) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József
: – A három mérkőzésünk közül most játszottunk a legkevésbé jól, talán fáradtak voltunk. A csapat erejét mutatja, hogy sikerült nyerni, nagyon fontos három pont ez. Kihoztuk ebből a meccsből a maximumot.
Bognár György: – Szerintem jobban játszottunk, mint a Szolnok. Van ilyen a futballban, el kell fogadnunk. Ennyi lehetőséget nem lehet kihasználatlanul hagyni.

DEBRECENI EAC–DOROGI FC 1–2 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Debrecen, 500
néző. Vezette: Takács Tamás (Varga Gábor, Márkus Péter)
DEAC:
Szabados – Karikás (Nagy. K., 63.), Belényesi, Szabó K., Soltész, Balogh K. – Spitzmüller (Damásdi, 63.), Takács P., Sigér Á. – Székely D., Burai (Urbin, 73.). Vezetőedző: Balogh Pál
DOROG:
Murisits – Nyíri, Dlusztus, Varju, Zabari – Tóth B., Lénárth – Beliczky (Vígh, 80.), Kovács M. (Mészáros Á., 41.), Papp M. – Girsik (Szerencsi, 74.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző:
Balogh K. (1–0) a 26., Lénárth (11-esből, 1–1) a 40., Girsik (1–2) az 51. percben
MESTERMÉRLEG
Balogh Pál:
– Ha egy szóval kellene jellemeznem a játékunkat, azt mondanám: rutintalanság. Gyermeteg hibákat követtünk el, amelyeket egy rutinosabb csapat kihasznált. Az első játékrészben megvoltak a helyzeteink, kimaradtak, ezért a hajrában nekünk kellett az eredmény után rohannunk.
Németh Szabolcs:
– Múlt vasárnap négyet kaptunk Pécsen, azaz, alaposan fejbe vertek minket. Aztán a Soroksár ellen nyerni tudtunk és most is hátrányból fordítottunk, tehát van tartása a csapatunknak. Fontos ez a győzelem, hiszen így nem hátrafelé kell tekintgetnünk.

Szombaton játszották
Pécsi MFC–WKW ETO FC Győr 2–2 (1–2)

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 3 3
4–0 +4  9
2. Debreceni VSC 3 2 1 5–1 +4  7
3. Békéscsaba 1912 Előre 3 2 1 4–2 +2  7
4. Szolnoki MÁV FC 3 2 1 3–1 +2  7
5. Gyirmót FC Győr 3 2 1 5–3 +2  6
5. FC Ajka 3 2 1 5–3 +2  6
7. Dorogi FC 3 2 1 3–5 –2  6
8. Vasas FC 3 1 2 4–3 +1  5
9. Szombathelyi Haladás 3 1 1 1 7–4 +3  4
10. Pécsi MFC 3 1 1 1 6–4 +2  4
11. Szentlőrinc 3 1 1 1 3–2 +1  4
12. Budaörs 3 1 2 3–4 –1  3
13. Soroksár SC 3 1 2 1–2 –1  3
14. ETO FC Győr 3 2 1 4–5 –1  2
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3 2 1 3–4 –1  2
16. Kaposvári Rákóczi FC 3 2 1 2–3 –1  2
17. Kazincbarcika SC 3 2 1 3–5 –2  2
18. FC Csákvár 3 1 2 2–6 –4  1
19. BFC Siófok 3 1 2 4–9 –5  1
20. Debreceni EAC 3 3 1–6 –5  0