NB II: elkezdte a munkát a Szolnok, új másodedző a stábban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.25. 11:51
Alig több mint három héttel az NB III-as bajnokavatás után újra edzésbe állt a labdarúgó NB II újonca, a Szolnoki MÁV FC, amely Csábi József vezetőedző irányításával kezdte el a munkát – számolt be róla a klub honlapja.

A Nemzeti Sportban a közelmúltban beszámoltunk róla, hogy még nem dőlt el, a következő idényben is Csábi József irányítja-e a csapatot – egyelőre annyi biztos, hogy a szakember irányításával kezdte el a munkát az együttes.

A szolnokiak szakmai stábjához másodedzőként a korábbi váci és szolnoki labdarúgó, Romanek János csatlakozott. Az első tréningen részt vett a tavaszi keret összes játékosa, közülük lesznek, akik maradnak a másodosztályban is.

A Tisza-partiak a hathetes felkészülés alatt hét felkészülési meccsen lépnek pályára, többek között megmérkőznek az izraeli első osztályban szereplő Kirjat Smonával is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik