NB II: egy kapus és két hátvéd biztosan távozik Csákvárról

Vágólapra másolva!
2020.05.12. 12:55
null
Már biztos, hogy több változás lesz a Csákvár keretében (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvárnál már a következő idényre szóló keret kialakításán dolgoznak. Három játékos biztosan távozik a klubtól, illetve egynek felajánlotta a szakmai stáb, hogy ha talál magának csapatot, szabadon elmehet – számolt be róla a klub honlapja, az aqvitalfc.hu.

 

A kapus Hermány Bence 2018 januárjában érkezett Csákvárra. Első szezonjában stabil kezdőnek számított, ám a következő idénytől a kispadra szorult, előbb Tóth Balázs, majd Markek Tamás védett helyette, így nem meglepő, hogy nem marasztalja a szakmai stáb.

Kiprich Dávid a keret egyik legrégebben Csákváron futballozó játékosa, és volt olyan találkozó, amikor csapatkapitányként vezette ki az együttest a pályára. A középső védő három éven keresztül meghatározó tagja volt csapatnak, ám az elmúlt fél évben már csak négy alkalommal került a kezdőbe. Januárban is felvetődött annak lehetősége, hogy távozik, ám maradt a klubnál, most nyáron viszont biztosan eligazol – a Gyirmót már a télen vitte volna, kérdés, hogy most lecsap-e rá.

A harmadik biztos távozó a balhátvéd Galambos Ádám, aki három éve Mosonmagyaróvárról érkezett Csákvárra, s amikor nem volt sérült, rendszeresen játéklehetőséghez is jutott. Úgy tudjuk, hogy Nyíregyházán szívesen látnák őt a következő szezonban.

A télen, Ajkáról érkező Szabó Norman szerződése él, ám a középső védő nem tudott helyet követelni magának a csapatban. Amennyiben a több játéklehetőség reményében távozni szeretne, a szakmai stáb nem gördít akadályt elé.

A keret többi tagját szeretné megtartani a klub vezetősége, velük már folynak az egyeztetések.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik