NB II: Dzsudzsák Balázs visszatérhet Debrecenbe?

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 13:26
null
Dzsudzsák Balázs visszatér Magyarországra? (Fotó: Micheller Szilvia)
Tíz napon belül eldőlhet, hol folytatja pályafutását Dzsudzsák Balázs, a válogatott kapitánya. Még az is előfordulhat, hogy az NB II-be kieső Debreceni VSC-t erősíti az új idényben. 

 

Elképzelhető, hogy a válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs a következő idényben ismét Magyarországon, ráadásul az NB II-ben futballozik?

Van ennek realitása?

Egyelőre csak annyi biztos, hogy a 33 éves szélsőnek lejárt a februárban kötött szerződése az emírségekbeli al-Ainnál, és mert így szabadon igazolható, érthetően több klubnál is szívesen látnák. Alighanem sokan tudják, a rutinos labdarúgó az előző bajnoki évet még az al-Ittihad Kalba játékosaként kezdte, majd egy nappal azt követően, hogy február 3-án szerződést bontottak vele, az ország egyik legnépszerűbb csapatához, az al-Ain FC-hez igazolt. Bemutatkozása remekül sikerült, hiszen az első bajnokiján rögtön gólt szerzett (4–1-re nyertek korábbi együttese, az al-Ittihad Kalba ellen), azonban a koronavírus-járvány miatt csak négy találkozón léphetett pályára.

Nyilván a válogatott szempontjából is fontos, hogy minél előbb kiderüljön, melyik csapatban folytatja pályafutását, s bár elsőre talán hihetetlen, még az is előfordulhat – mint arról csütörtökön napközben a goal.com magyar kiadása is beszámolt –, hogy az élvonaltól drámai körülmények között búcsúzó DVSC-hez kötelezi el magát. Azzal mindenki tisztában van, hogy még pályafutásának ebben a szakaszában sem az NB II-ben van a helye, azonban megteheti, hogy érzelmi döntést hoz, és ha így történik, majdnem 13 év elteltével húzhatja ismét magára a Loki szerelését.

Dzsudzsák Balázs 2007. november 23-án, az Újpest elleni 1–1-es mérkőzésen futballozott legutóbb a DVSC-ben, igaz, a csapat akkor még az élvonalban szerepelt. Miután a Loki a magunk mögött hagyott idényben 27 év után búcsúzni kényszerült, tulajdonosváltás történt a klubnál (Szima Gábor tulajdonrészét az önkormányzat vásárolta meg), a pályafutását befejező Tőzsér Dániel szakmai igazgató lett, a cél pedig nem lehet más Debrecenben, mint az azonnali visszajutás. Ennek érdekében akarják megerősíteni a játékoskeretet – Dzsudzsák Balázs megszerzése kétségtelenül nagy fogás lenne. Azért tegyük hozzá, a válogatott kapitányát több helyről keresik, így a debreceni folytatás egyelőre nem több, mint egy a lehetséges forgatókönyvek közül.

Tíz napon belül kiderülhet, a főszerepet a remek játékosmúlttal büszkélkedő szélsőre osztják-e…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik