NB II: döntetlennel kezdte az idényt a Haladás

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 21:54
null
A gyirmóti Vass Ádám „kiképzés” közben (Fotó: Dömötör Csaba)
Az élvonalból kieső Haladás 1–1-es döntetlent ért el a Gyirmót FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 2019–2020-as idényének péntek este megrendezett nyitó mérkőzésén.

 

Heffler Norbert bal oldali beadásából a gyirmóti Lázár Patrik fejelte az új idény első gólját (1–0), ám az előny nem tartott ki sokáig: a 24. percben Gaál Bálint visszagurított labdájából Holdampf Gergő 19 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a Haladás egyenlítő gólját (1–1).

A 2019–2020-as idényt felvezető cikkünket ide kattintva olvashatja el!

Az első félidő folytatásában Németh Márió egyszer alaposan megtornásztatta Pálfi Donátot, a hazaiak kapusát, és a fordulás után is inkább a labdát többet birtokló szombathelyieknek voltak kisebb lehetőségeik.

Aztán a 88. percben, Heffler kapáslövésénél a Haladás kapusa, Gyurján Márton is megmutathatta, hogy jók a reflexei – ez volt a nyitó mérkőzés utolsó gólszerzési lehetősége: maradt az 1–1-es döntetlen.

NB II
1. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
GYIRMÓT FC GYŐR–HALADÁS 1–1 (1–1)

Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 1180 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Becséri Gergely, Szalai Dániel)
GYIRMÓT: Pálfi – Villám, Lipták, Hudák D., Zeke – Vass Á. – Koltai (Szabó L., 63.), Lázár P. (Tóth B., 83.), Nagy P., Heffler N. – Szarka. Vezetőedző: Csertői Aurél
HALADÁS: Gyurján M. – Medgyes Z. (Tóth D., 73.), Jancsó, Jagodics M., Németh Milán, Nyári P. – Kiss B., Holdampf, Bosnjak– Németh Márió (Petró, 90.), Gaál B. (Eszlátyi, 85.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Lázár P. (1–0) a 10., Holdampf (1–1) a 24. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél:
– Aránylag sok hibával játszottunk, de szép góllal tudtunk vezetni. Védekezésben sok munkára van még szükségünk, támadásban meg még ennél is többre. Talán igazságosnak is mondható az eredmény, csapatként jól működtünk, de sokat kell még tenni a játékosoknak, hogy engem is meg tudjanak győzni.
Supka Attila: – Rangadó volt a javából. A játék képe és a két csapat összetétele alapján is. A gólok után mind a két együttes biztonságra törekedett, de a támadósorok játékában benne volt a gólszerzési lehetőség is.

Vasárnap
17.30:
Soroksár SC–Kazincbarcika
17.30: Dorogi FC–Vasas FC
17.30: Budaörs–Nyíregyháza Spartacus (Tatabányán)
17.30: Szeged-Csanád–Budafoki MTE (Gyulán)
19.00: FC Ajka–ETO FC Győr
19.00: Békéscsaba–Tiszakécske
19.00: Csákvár–MTK Budapest
19.00: Szolnoki MÁV FC–Vác FC
19.00: BFC Siófok–Balmazújváros

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik